Két 16 éves vert agyon egy férfit szenteste egy buszmegállóban

Egy pécsi buszmegállóban a két 16 éves fiú annyira megvert egy 36 éves férfit, hogy az a kórházban meghalt. A feltételezett elkövetők elismerték a bűncselekményt.

  • hvg.hu hvg.hu
Két 16 éves vert agyon egy férfit szenteste egy buszmegállóban

Két 16 éves fiú vert agyon a gyanú szerint egy 36 éves férfit Pécsen december 24-én délután fél 5 körül – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A fiatalok egy buszmegállóban találkoztak a férfivel, akivel összevesztek, majd meg is verték. A férfi a kórházba szállítás után vesztette életét.

A rendőrök két napon belül azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a két fiatalembert, akik elismerték a bűncselekményt.

A rendőrség halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz ellenük.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.