„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Fidesz, az MSZP és a Jobbik képviselői biztosan bejutnak az EP-be, míg az LMP, az Együtt-PM és a DK sikere április végén igencsak kérdéses volt – derül ki a Medián felméréséből.
A valós részvételi aránynál lényegesen többen, 75 százaléknyian „emlékeztek” úgy, hogy a parlamenti választáson szavaztak – derül ki a Medián április 25-e és 29-e között készített reprezentatív felméréséből. A ténylegesen közelgő EP-választáson ugyanakkor a válaszadók mindössze 46 százaléka gondolja biztosnak a részvételét.
A Fidesz támogatottsága a választani tudó „biztos” szavazók körében 56 százalékra nőtt. A győzteshez húzás ismert jelensége május 25-én is a Fidesz malmára hajthatja a vizet, mivel az EP-választási szándékok nagyon hasonlóan alakulnak: három párt, a Fidesz, a Jobbik és az MSZP képviselői biztosan bejutnak az EP-be, míg másik három, az LMP, az Együtt–PM és a DK sikere április végén még igencsak kérdéses volt. Május 25-én a választani tudók 53 százaléka a Fideszre, 18 százaléka a Jobbikra és 15 százaléka az MSZP-re készül voksolni, az LMP-re, az Együtt-PM-re és a DK-ra pedig egyaránt 4-4 százaléknyi szavazat jut.
A győzteshez húzás visszamenőlegesen is megfigyelhető: ha a választók úgy szavaztak volna, ahogyan emlékeik szerint tették, a kormánypárt a voksok 53 százalékát kapta volna. A Fidesz választási győzelme a lezárult ciklus kormányzati teljesítményét is felértékelte: az Orbán-kormány munkájával csak 2010-ben volt a mostaninál magasabb az elégedettség, miközben 37-ről 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.