szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szentgyörgyvölgyi Péter vagyonbevallásában adminisztrációs hiba miatt szerepel 1,23 millió forint a törvényben maximált 750 ezer forint helyett. A kerületi közterület-felügyelet ellenőrzési munkacsoportjának tagjaként ugyanis 374 ezres tiszteletdíjat kapott, de ezt már nem veszi fel.

Bruttó 1 234 035 forint fizetést kap az V. kerületi önkormányzattól Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester – derült ki a kerület honlapján nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatból. Ez az összeg 480 ezerrel magasabb, mint a törvényben engedélyezett maximum, és alig marad el Tarlós István főpolgármester fizetésétől – írta az Index.

Szabályosan az összeg nem lehetne több 750 ezer forintnál, amióta a törvény az államtitkárok fizetéséhez kötötte a polgármesterek illetményét.

MTI / Illyés Tibor

Az önkormányzat közölte: véletlenül került ekkora összeg a bevallásba, mert olyat is beleszámoltak, amit Szentgyörgyvölgyi valójában nem vett fel. Adminisztrációs hiba lehet az oka, hogy a költségtérítéseket és egy külön megbízásért járó összeget is beleszámoltak, pedig ez utóbbit a polgármester nem vett fel – mondták. Erről a 373 950 forintos tiszteletdíjról, amit a kerületi közterület-felügyelet ellenőrzési munkacsoportjának tagjaként kapott, Szentgyörgyvölgyi polgármesterré választása után mondott le.

Jövedelmének valódi összege bruttó 860 085 forint, ami 747 900 forintos alapilletményből és 112 185 forint költségtérítésből áll össze.

Szentgyörgyvölgyi bevallásában még mindig szerepel a Szerb utcai lakás, amit igen kedvező áron vett meg az önkormányzattól az önkormányzat pénzéből többször is felújított műemlékházban. Ez csak azért különös, mert a polgármester már tavaly bejelentette, hogy visszaadja a 110 négyzetméteres lakást a botrányokra való tekintettel. A lakás miatt egyébként még 18,4 milliós tartozása van a kerület felé.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!