Csak a baj van a pockokkal

A tavalyi túlszaporodás és az év végi enyhe időjárás miatt már nemcsak a szántóföldeken, hanem több dunántúli erdészeti területen is kárt okoznak a mezei pockok.

  • MTI MTI
Csak a baj van a pockokkal

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága közölte: az erdészeti hatóság jelentései alapján több dunántúli erdészeti területen is megjelentek a rágcsálók, és jelentős károkat okoztak. A közlemény szerint Somogy megyében a Mecsekerdő Zrt. erdészeti területén 78,4 hektár erdőfelújításos tölgy telepítésében tettek kárt. Tolna megyében pedig a Gyulaj Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. tamási erdészetében pusztítottak, ahol több mint 200 hektár cser- és kocsányos tölgycsemete gyökerét rágták meg, valamint az idősebb állományt is megrongálták.

A Redentin 75 RB rágcsálóirtó szert 2014. november 1-jétől 2015. február 28-ig lehet kihelyezni erdészeti csemetekertekben, faiskolákban, most azonban az engedélyező hatóság az erdészeti területeken, telepítés táblákban kialakult rendkívüli növényvédelmi helyzet ismeretében mérlegelte a szer felhasználásának kiterjesztését. Ennek eredményeként a környezetvédelmi szempontból fokozottan érzékenynek számító, erdészeti területeken is hozzájárult a szer felhasználásához, a kockázatcsökkentési intézkedések betartása mellett.

Az engedély értelmében a készítmény kizárólag a járatokba (6-10 gramm/lakott járat dózisban) juttatható ki, és a felhasználóknak alapvető kötelességük az elpusztult pockok összegyűjtése és megsemmisítése. A talajfelszínre nem lehet csalétket szórni, mert az vadpusztulást idézhet elő. A vad- és madárállomány védelmében a hatóságok fokozottan ellenőrzik a rágcsálóirtó szerek kihelyezését – áll a közleményben.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.