szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fidesznek sok aktivistája van, köztük rengeteg fiatal is, de a sajtó által felvetett hazugságokkal nem kíván foglalkozni a párt. Korábban a 444 arról írt, hogy óránként ezer forintért gimnazistákkal gyűjtetett adatokat a Kubatov Gábor fideszes pártigazgató által felügyelt Szabad Európa Csapat, és a fiatalokkal titoktartási nyilatkozatot írattak alá.

A hvg.hu megkeresésére röviden reagált a Fidesz a 444-en megjelent hírre, miszerint óránként ezer forintért gimnazistákkal gyűjtetett adatokat a Kubatov Gábor fideszes pártigazgató által felügyelt Szabad Európa Csapat (SZECS).

A Fidesznek nagyon sok támogatója és aktivistája van, köztük rengeteg fiatal is, akik rendszeresen segítik a kampányokat – írta erre a párt. Részt vesznek az aláírásgyűjtésben, a mozgósításban, kampányrendezvényeken segítenek. "A sajtó által egyebekben felvetett, mindenféle légből kapott hazugságokkal nem kívánunk foglalkozni" – írták.

Mint arról beszámoltunk, az Együtt az ügyben feljelentést tesz a rendőrségen és az adatvédelmi hatóságot is megkeresi.

A 444 egy törvénytelenségeket emlegető fiatalra hivatkozva azt írta, a SZECS gimnazista tagjaival gyűjtettek aláírásokat a rezsicsökkentésért, ezzel jutottak adatokhoz, de a választók politikai hovatartozását is ki kellett deríteniük – volt, hogy a nem fideszesekről is adatokra volt szükség, és mozgósítaniuk kellett a tavalyi három választáskor. Titoktartási nyilatkozatot kellett tenniük, óránként ezer forintot kaptak a munkájukért, de ezt le kellett tagadniuk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!