„ Az EU-ban politikai értelemben véve egyenrangú félként kezelnek minket. Ám a származásunk alapján mégiscsak idegenek vagyunk ott, ha Brüsszelbe utazunk. Ott ugyanis nincsenek rokonaink. Ám, ha idejövünk, Kazahsztánban vannak rokonaink. Ez igencsak furcsa érzés, de az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni” – mondta Orbán Viktor Asztanában az állami kazah hírügynökség, a Kazinform szerint, amit miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan sem cáfolt.
A vonzalom nem új keletű: Kövér László már 2013-ban arról beszélt, hogy a két ország közös történelmi múltja megkönnyíti a keleti nyitás politikájának végrehajtását. A két nép rokonságáról pedig Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter rántotta le a leplet tavaly nagy nyilvánosság előtt Nurszultan Nazarbajev, kazah államfő önéletrajzi könyvének magyarországi bemutatóján, ahol “a kazah-magyar barátság és rokonság” 1500 éves múltjáról beszélt. Akkoriban meg is írtuk, hogy ez szép dolog, csak sajnos a kazahok a 15. századig népként egyáltalán nem is léteztek.
Kazah-magyar pacsi
Miniszterelnöki Sajtóiroda / Kobza Miklós
De hagyjuk a szőrszálhasogatást a régészekre és a genetikusokra. A közös történelmi múlt ide, származási rokonság oda: a magyar miniszterelnök egyszerűen otthon érzi magát Kazahsztánban.
Folyik az olaj, dől a pénz
A 17 millió lakosú Kazahsztán Oroszország után a legnagyobb területű posztszovjet utódállam, és elsősorban olajkitermelésének köszönhetően gazdasági teljesítményben is második a térségben. Becslések szerint Kazahsztán a Föld olajtartalékának 3 százalékával rendelkezik, köszönhetően annak is, hogy 2000-ben hatalmas olajmezőt fedeztek fel a Kaszpi-tengerben. A kitermelés központját, a tengizi mezőt egy éven belül már olajvezeték kötötte össze Oroszországgal, és a kínai határt is elérte egy cső 2004-re.
2012-ben az ország 87 milliárd dollárra rúgó exportjának több mint felét a nyersolaj kivitele tette ki, így Kazahsztán a világ nyolcadik legnagyobb nyersolajexportőre. A teljes export körülbelül ötöde Kínába megy, az import fele Oroszországból és Kínából érkezik, de Ázsián kívül is jelentős kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki.
A szabadkereskedelemre – legalábbis papíron – adó kereskedelmi partnerek bevonása viszont megmutatta a kazah állapotok korrupt valóját: 2003-ban robbant a “Kazakhgate”, amikor is letartóztattak egy amerikai üzletembert, aki hatalmas kenőpénzeket juttatott kazah politikusoknak, hogy nyugati olajvállalatok pozícióban maradhassanak az országban. Az országot 1989 óta a mai napig vezető Nurszultan Nazarbajev egyik svájci bankszámláján pedig egymilliárd dollárt találtak, ami feltehetően az állami olajbevételekből származott. Az ügy napfényre kerülése után az elnököt Közép-Ázsia legnagyobb oligarchájaként kezdték emlegetni, de politikai következménye nem lett.
Dől a pénz, de elfolyik
A nyersanyagbiznisz hatalmas profitja állami szinten leginkább Nazarbajev megalomán építkezéseiben érhető tetten. (Az új főváros, Asztana jelentős részét is az ő parancsára húzták fel a semmiből.) Igaz, a legnagyobb részét mégis helyi politikusok és oligarchák vágják zsebre. Egy 2014-es sorrend szerint Kazahsztán az egyik legkorruptabb ország a Földön, amit ugyanúgy köszönhetnek az állami szintű nepotizmusnak és lenyúlásnak, mint az alacsonyabb beosztású hivatalnokok által automatikusan szedett kenőpénzeknek, amelyek számítások szerint másfélszeresére is emelhetik egyes termékek és szolgáltatások árait. Egy kazah civil szervezet úgy fogalmazott: Kazahsztánban “nem probléma a korrupció, hanem a rendszer része”.
A legzsírosabb, több milliárd dolláros lopásokat a jó külkereskedelmi kapcsolatok teszik lehetővé, bár kissé zavaró körülmény, hogy több nagy külföldi vállalat elkezdte kifogásolni a kazah korrupciót. Nazarbajev nem is volt rest hangzatosabbnál hangzatosabb anti-korrupciós stratégiákat meghirdetni, viszont e szándék intézkedésekben már kevéssé nyilvánult meg: az ország alig vánszorog előre a korrupciós listák aljáról évről évre egy-egy helyet.
Mint otthon
Miniszterelnöki Sajtóiroda / Kobza Miklós
A 4-es metró építkezéseit látva jól elképzelhető mi történhet Kazahsztán, ha csak azt a tényt ismerjük, hogy az ország első metróvonala nem kevesebb, mint 23 év alatt épült meg.
Vezérigazgató székből a fegyenctelepre
Abban igazat mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Indexnek adott interjújában, hogy a keleti gazdasági partnerekkel már akkor felvette a kapcsolatot több nyugati ország, amikor Magyarország “még az öltözőben volt". És hát egy ekkora nyersanyagexportőr ország esetében ez nem is meglepő. Kritizálták is elég élesen ezt az “érdekek vezérelte külpolitikát” Nagy-Britanniától Japánig, igaz, ezekben az országokban nem beszéltek vérrokonságról és otthonosságról.
Mukhtar Dzhakishev, a Kazatomprom nukleáris nyersanyagban utazó állami vállalat vezérét aztán 2009-ben egy koncepciós perben elítélték: egy Szolzsenyicin által is megjárt fegyenctelepre küldték 2023-ig, feltehetően azért, mert Putyinnak nem tetszett, hogy a világ legnagyobb uránexportőre Japánnal és Kanadával üzletelne inkább Oroszország helyett. A történetet Dzhakishev lánya írta meg annak alátámasztására, hogy ne higyjen a világ a kazahok politikai PR-kampányának, bár érti, hogy “könnyű vaknak tettetni magunkat”, ha ilyen gazdasági lehetőségek adódnak. Mindenesetre tény, hogy Orbán delegációjának Fasimon Sándor Mol-vezérigazgató-helyettes mellett – akinek érdeklődését feltehetően a tengizi mező foglalkoztatja leginkább – olyan tagjai is voltak, akik atomipari együttműködésben reménykednek.
A sajtó kussoljon, az ellenzék meg menjen börtönbe
A Transparency Internationalnak az igazságszolgáltatás függetlenségét vizsgáló, 142 országot felvonultató rangsorán Kazahsztán a 111. helyen áll, amit könnyen magyaráz, hogy üzletemberek mellett Nazarbajev ellenzéki politikusokat, civil aktivistákat és újságírókat is gyakran citál bíróság elé – jól megjósolható eredménnyel.
A kormánykritikus sajtó ellehetetlenítésére általában pénzbüntetések is elegendőek, de más trükkök széles tárházát is beveti a rezsim. Például amikor az Eurázsiai Gazdasági Unió alapító okiratát írta alá Asztanában Nazarbajev, Putyin, és Lukasenko fehérorosz államfő, több újságíró is megsérült a helyszín megközelítésére tett kísérletek közben. De olyan is előfordult, hogy egy ellenzékiek ügyét tárgyaló per napján egyetlen repülőgép nem tudott felszállni a rossz időjárás miatt: az, amelyikkel rengeteg újságíró és aktivista tartott volna a helyszínre.
A perben amúgy Vladimir Kozlov ellenzéki politikust ítélték el 7 és fél év börtönre “társadalmi viszály szítása” miatt, miután egy bányászsztrájk több hónap békés demonstráció után – állítólag az ő hatására – “lázadássá” fajult. Kozlov esete egyáltalán nem egyedi, a rendszer paranoiáját mutatja, hogy a rendre elcsalt választásokon a teljesen esélytelen ellenzékieket is pikk-pakk bebörtönzik.
A legutóbbi, 2012-es parlamenti választásokon már nem csak Nazarbajev pártja, a Nur Otan (körülbelül Sugárzó Anyaföldnek lehetne fordítani) jutott az alsóházba, két másik, az államfőt támogató formáció is alakíthatott frakciót. Az országot már 1989 óta vezető Nazarbajev – akit Gorbacsov még saját helyettesének is kiszemelt – az államfői választásokat rendre 90 százalék feletti eredménnyel húzza be, egyedül 1999-ben gyengélkedett, amikor mindössze 81 százalékot szerzett. Mindez haláláig valószínűleg így is lesz: 2007-ben úgy módosították a kazah alkotmányt, hogy bárhányszor újraválasztható legyen az államfő. Idén is indul, ennek nyilatkozata szerint Orbán is nagyon örült, és egyben átadta Áder János jókívánságait is.
Természetesen Kazahsztánból mint rendes diktatúrából sem hiányozhatnak a hülye szabályok: ha például egy magyar úgy dönt, felkeresi 1500 éve nem látott rokonságát, arra feltétlenül ügyeljen, hogy állami tisztviselőhöz csak kazahul szóljon, különben rögtön fizethet 3000 forintnak megfelelő tengét.
