Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nehéz helyzetbe hozhatja a nyolc magyarországi jogi kart a kormánynak az a terve, hogy kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen indítható majd államtudományi képzés – írja a HVG eheti száma.
Továbbra is adminisztratív eszközökkel segíti a pár éve általa alapított Közszolgálati Egyetemet a kormány. Egy új törvénytervezet szerint közigazgatási szakok csak ebben az intézményben indulhatnak, ami azt is előrevetíti, hogy innen kerülnek majd ki az állami szféra jövőbeni dolgozói. Ez visszavetheti a felvételizők között a rangos egyetemek jogi karainak népszerűségét.
Részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.