Főváros: az állam letudta a BKV adósságát

Kifizette az állam a BKV 50 milliárd forintot meghaladó adósságállományát, amelyet még 2010 előtt az MSZP-SZDSZ-es városvezetés halmozott fel – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága szerdán.

  • MTI MTI
Főváros: az állam letudta a BKV adósságát

Az állam kedden nemcsak a lejáró, 34,97 milliárd forintnyi hiteleket térítette meg a hitelező bankoknak, hanem azokat a követeléseket is átvállalta, amelyek kifizetése 2015 első félévében még nem esedékes – ezek összege 17,32 milliárd forint.

Emlékeztettek, hogy az idei költségvetés módosításával június 19-én lépett hatályba a jogszabály, amellyel június 30-án megtörtént a BKV Zrt. konszolidációja.

A BKV Zrt. a 2012-től 2015-ig terjedő időszakban összesen több mint 60 milliárd forintot takarított meg hatékonyságjavító intézkedéseivel, üzemi eredménye 2010-től pozitív, 2014-ben pedig már 246 millió forint adózás előtti eredményt mutat. A cég adósságállománya már a hitelek kormányzati átvállalása előtt is lassan, de folyamatosan csökkent – jelezték.

A főváros és a BKV Zrt. örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar állam a hitelállomány átvállalásával támogatja a társaság tevékenységét, és mindent megtesz a jövőben is a takarékos és hatékony gazdálkodás, és az utasok magas színvonalon történő kiszolgálása érdekében – zárul a közlemény.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.