Büntetőeljárás indult a két munkás életét követelő monori áramütés miatt

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség annak a balesetnek az ügyében, amelynek során három embert ért áramütés munkavégzés közben kedd délelőtt Monoron – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

  • MTI MTI
Büntetőeljárás indult a két munkás életét követelő monori áramütés miatt

Három munkást ért áramütés egy monori épületen végzett munkálatok során, a baleset következtében egy 26 éves és egy 23 éves férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, harmadik társukat a mentőszolgálat munkatársai az elsődleges adatok szerint életveszélyes sérülésekkel vitték egy budapesti kórházba – közölte a rendőrség.

A nyomozóhatóság munkatársai megkezdték a helyszíni és a halottszemlét, az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban az eset körülményeiről azt közölte, hogy a monori Nemzetőr utcában egy felújítás alatt lévő épület munkálatai során a munkások egy alumíniumállványzatot helyeztek arrébb, amikor az állvány hozzáért a nagyfeszültségű felsővezetékhez. Két munkás a helyszínen meghalt, egy harmadik életveszélyesen megsérült.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese szerint a helyszínről egy 40 év körüli férfit vittek kórházba súlyos, életveszélyes sérülésekkel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 580 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Monoron, mert a baleset miatt áramtalanítani kellett a nagyfeszültségű felsővezetéket. Az áramszünet közintézményt nem érint.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.