Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Bilincsben vitték el a központi okmányiroda több munkatársát is még novemberben, a rendőrség korrupció gyanúja miatt nyomoz - írta a vs.hu. Az érintetteket a portál szerint azóta elbocsátották.
Nyomozást indított a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a Visegrádi utcai központi okmányiroda több munkatársa ellen „hivatali visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt” - közölte a rendőrség a vs.hu szerint.
Részleteket a folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel nem közöltek, de annyit elmondtak, hogy összesen 11 ember ellen nyomoznak, azt azonban nem tudni, mindannyian az iroda munkatársai-e.
A vs.hu úgy tudja, az okmányiroda munkatársai közül többeket is bilincsben vittek el a Visegrádi utcából novemberben. A nyomozás felügyeletét a Fővárosi Főügyészség látja el, de ők sem árultak el részleteket.
Az esetet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) sajtóirodáján is megerősítették, és azt is közölték, hogy azóta már elbocsátották a gyanúba került dolgozóikat.
A nyomozás miatt érzékelhető mértékben lelassult az iroda ügyintézése - tette hozzá a portál.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.