Rogán új helyettes államtitkárt kapott

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkárává nevezték ki Csonka Ernőt, aki korábban két másik minisztériumban is helyettes államtitkárként dolgozott.

  • hvg.hu hvg.hu
Rogán új helyettes államtitkárt kapott

Csonka Ernő lett december 1-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetiroda új helyettes államtitkára - derült ki a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatból.

A határozatból nem derül ki, a helyettes államtitkár milyen területért lesz felelős.

Csonka Ernő az ügyvédi irodájának honlapján elérhető életrajza szerint korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál is dolgozott helyettes államtitkárként, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke is volt.

Rogán Antal tárcája a kormányportál szerint jelenleg négy államtitkárral és az október végi állás szerint két helyettes államtitkárral dolgozik.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.