szerző:
HVG

A május második felében készült Medián-felmérés szerint a tavaszi hónapok a jobboldal újabb erősödését hozták.

A Fidesz támogatottsága a szavazókorú népességben két hónap alatt 4 százalékpontot emelkedett, bár ez nem ellensúlyozza a kormánypárt népszerűségvesztését: a mostani 28 százalékos szavazótábor 10 százalékponttal elmarad a tavaly októberben mérttől.

A Jobbik esetében a mostani emelkedés önmagában nem látványos, ám a májusi, 16 százalékos támogatottsága a legmagasabb, amit valaha mért a Medián. Ráadásul a radikális párt elutasítottsága (43 százalék biztosan nem szavazna a pártra) több mint öt éve nem volt olyan alacsony, mint most.

A többi ellenzéki párt népszerűsége inkább stabilnak mondható, leszámítva a szocialistákét, akik két hónap alatt három százalékpontnyi támogatót vesztettek, így most 8 százalékon állnak.

Jelentősen nőtt a lakosság szavazási kedve: márciusban a válaszadók 44, májusban 52 százaléka állította, hogy a közeljövőben „biztosan” elmenne szavazni. A „biztos” szavazók közül azonban 17 százalék, a teljes népességből pedig 35 százalék nem tud választani a pártkínálatból. Az emberek majdnem kétharmada (65 százalék, sőt még a Fidesz-szavazók 15 százaléka is) rossznak ítéli a kormány munkáját. Bár a márciusi 25 százalékról 31 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, továbbra is több mint kétszer ennyien vannak azok (63 százalék), akik inkább borúsan szemlélik Magyarország helyzetét.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az ingyen takarító családtagokon bukhat el az airbnb-zés

Az ingyen takarító családtagokon bukhat el az airbnb-zés

Kegyetlen módszerrel tréningezte dolgozóit a japán vasúttársaság

Kegyetlen módszerrel tréningezte dolgozóit a japán vasúttársaság

Kulka János visszatér a képernyőre

Kulka János visszatér a képernyőre

Top 500: egy szombathelyi családi házba bejegyezett cég került a Mol és az OTP mellé

Top 500: egy szombathelyi családi házba bejegyezett cég került a Mol és az OTP mellé

Róma beintett Brüsszelnek, de ennek az egész EU megfizetheti az árát

Róma beintett Brüsszelnek, de ennek az egész EU megfizetheti az árát

Kanye Westék magántűzoltókkal oltatták el a tüzet a malibuli házuknál

Kanye Westék magántűzoltókkal oltatták el a tüzet a malibuli házuknál