Balog miniszter megrótta a Szépművészeti igazgatóját a kölcsönadott festmények miatt

Az Emmit vezető Balog Zoltán vizsgálatot indított a Habony Árpád-közeli cégnek kölcsönadott festmények ügyében, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját pedig megrótta – írja az Index.hu.

  • hvg.hu hvg.hu
Balog miniszter megrótta a Szépművészeti igazgatóját a kölcsönadott festmények miatt

Írásbeli figyelmeztetésben részesítette Balog Zoltán, az Emmi vezetője Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, mivel az igazgató nem kérte a miniszter beleegyezését, mielőtt kölcsönadott volna a Habony Árpád-közeli Brand Lab Kft.-nek tíz értékes festményt – írja az Index. A miniszter vizsgálatot is indított az ügyben.

A kölcsönzés előtt, 2013 őszén módosított múzeumi törvény előírta, hogy csak a kultúráért felelős miniszter engedélyével kölcsönözhetőek állami tulajdonban lévő műtárgyak. A múzeum vezetése azonban az ATV-nek az ügyről adott tájékoztatásában azt írja, hogy a muzeális javak kölcsönzését szabályozó 29/2014. Emmi-rendelet csak a Brand Labnek történő, 2013 végi kölcsönadást követően született meg, majd május 10-én lépett életbe, így a konkrét ügyben nem merülhetett fel az alkalmazása.

Az Átlátszó pereskedése nyomán a héten derült ki, hogy a Szépművészeti Múzeum által a Brand-Lab Kft.-nek kölcsönadott tíz darab sokmilliós festményt abban a Szerb utcai lakásban helyezték el, amely Habony Árpád volt anyósának a nevén van, és ahol Habonyt is rendszeresen látták felbukkanni.

Baán László
MTI / Szigetváry Zsolt
Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.