A Fidesz azt kéri, hogy az illetékes kormányhivatal indítson azonnali vizsgálatot Ózd jobbikos polgármestere ügyeiben.
Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: napok teltek el azóta, hogy kiderült, a Jobbik újabb korrupciógyanús ügyben érintett.

Halász János
MTI / Bruzák Noémi
Ózd jobbikos polgármestere ugyanis öt jogcímen vesz fel havonta csaknem egymillió forintot, és ahelyett, hogy a Jobbik számon kérné, védi és falaz neki, ahogy Kovács Béla korrupciós ügyében tette – közölte Halász János.
Ez az elképesztő álláshalmozás nemcsak erkölcstelen, törvénytelen, de maga a korrupció – fogalmazott Halász János, aki kitért arra is, hogy a kifizetőhelyek egyike önkormányzati cég, ami végképp felháborító és példátlan egy polgármester esetében.
Korábban a Jobbik maga mondta több alkalommal, hogy az álláshalmozás a politikusbűnözés törvényesített esete – emlékeztetett, hozzátéve: "most pedig kiderült, hogy álláshalmozó, ezek szerint korrupt, politikus-bűnöző a Jobbik polgármestere".