szerző:
MTI/hvg.hu

A kormányközeli Századvég felmérése szerint csak a balra húzók látják úgy, hogy a "kormány és a pedagógusok közötti konfliktus" megoldása a tanártüntetések folytatása. A múlt heti felmérésben megkérdezettek többsége szerint a tanároknak tárgyalniuk kellene a kormánnyal. Egy héttel korábban a Medián kicsit másra jutott.

A Századvég Alapítvány legújabb, a közoktatással foglalkozó felmérése szerint a megkérdezettek 78 százaléka a kormány és a pedagógusok közötti konfliktus megoldását a tárgyalásokban látja. Érdemes megfigyelni, hogy bár a leírás szerint a reprezentatív felmérés a közoktatással foglalkozik, a kérdezőbiztosok valójában úgy tették fel a kérdést, mi a helyzet "a tanárok és a kormány közötti konfliktussal".

A reprezentatív, de nem tudni, hány fős felmérés március 16-18-án készült.

©

Kiderült, a magukat jobboldalinak vallók 92 százaléka áll a tárgyalásos rendezés mellett, míg a középen állók esetében ez az arány 78 százalék. Kizárólag a magukat baloldalinak valló választók körében vannak többségben azok, akik nem tárgyalnának a kormánnyal, hanem tovább demonstrálnának – emelte ki a Századvég.

Gyurcsány, ennyi.

Ám a kérdés a baloldalon is rendkívül megosztó, amit jól mutat, hogy az MSZP szavazóinak 51 százaléka, az LMP választóinak 61 százaléka a tárgyalás mellett áll. Elsősorban a DK és az Együtt választóinak körében van többségben a demonstrációpárti oldal (51, illetve 73 százalék). "Úgy is mondhatjuk tehát, hogy a radikális megoldások támogatói meghatározóan a DK és Együtt szavazói köréből kerülnek ki" – írták, hozzátéve, hogy a bizonytalan szavazók 80 százaléka a tárgyalásos rendezés híve.

Közölték azt is, hogy a magyar társadalom mérsékelten kritikus az közoktatási rendszer teljesítményével kapcsolatban: kiválóra vagy jóra 23 százalék, közepesre 41 százalék, elégségesre és elégtelenre pedig 34 százalék értékelte.

A pedagógusok demonstrációival kapcsolatban kiderült, hogy a lakosság 60 százaléka elutasítja a tiltakozásnak azt a formáját, amikor a szülők nem vitték gyermekeiket iskolába, míg 36 százalék azok aránya, akik egyetértenek ezzel az eszközzel.

A Medián szerint a tanárokkal van az ország

Egy héttel korábban a HVG megbízásából a Medián is megkérdezte a népet a tanárok mozgolódásáról. Ebből az derült ki, hogy az emberek több mint háromnegyede egyetért a tiltakozó pedagógusok céljaival, és majdnem kétharmaduk még a tanársztrájkot is elfogadható eszköznek tartja. Még a kormánypárti szavazók kétharmada (67 százaléka) is egyetért a tanárok törekvéseivel. A válaszadók 62 százaléka (a kormánypártiak 51 százaléka) pedig még azt is elfogadná, hogy a tanárok sztrájkba lépjenek, ha a kormánnyal nem sikerül megállapodniuk.

Széles körű egyetértés látszott abban a kérdésben, hogy az oktatásban jelenleg problémák vannak, és az emberek mindössze 16 százaléka gondolja, hogy a jelenlegi tiltakozáshullám mögött pusztán a tanárok „felhergelése” áll. A válaszadók több mint kétharmada (68 százalék) pártszimpátiától függetlenül úgy látja, hogy a tanárok és diákok túlterheltsége, valamint a pénzhiány valós gond. Más problémaforrások megítélésében már komolyabb szerepet játszik a válaszadó politikai irányultsága: érdekesség például, hogy a Fidesz-szavazók mindössze 16 százaléka okolja az Orbán-kormányt, ám 40 százalékuk hibáztatja a 2010 előttieket a mostani helyzetért.

©

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alanis Morissette-koncert lesz Budapesten

Alanis Morissette-koncert lesz Budapesten

Jön az Android 11, izgalmas új funkciók érkeznek a telefonjára

Jön az Android 11, izgalmas új funkciók érkeznek a telefonjára

Online konzultációt indított Gyurcsány az ellenzéki összefogásról

Online konzultációt indított Gyurcsány az ellenzéki összefogásról

"A disznótor annak az ünnepévé válik, hogy az ember uralkodik az állat felett"

"A disznótor annak az ünnepévé válik, hogy az ember uralkodik az állat felett"

Ha letölti az aksival spóroló Facebook appot, abban már elérheti az elsötétítős funkciót

Ha letölti az aksival spóroló Facebook appot, abban már elérheti az elsötétítős funkciót

Örülhet, aki Gmailt használ, enyhítheti az Apple az iPhone-os szigort

Örülhet, aki Gmailt használ, enyhítheti az Apple az iPhone-os szigort