Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
„Mikor takarítjátok el innen ezt a nőt? Ez egy geci" – állítólag ezt mondta a keddi, egyetlen napirendi pontot tárgyaló zárt rendkívüli ülés lezárása után az ülésteremben Farkas Éva Erzsébet polgármesterre az egyik képviselő. Marosvári Attila bocsánatot kért, a polgármester bírósághoz fordult – írja a Délmagyar.hu.
Az ülésteremben több képviselő és városházi dolgozó, illetve a jegyző is bent volt még az ülés után, amikor elhangzott az érintett mondat Marosvári Attilától. A képviselő Czirbus Gábor alpolgármesternek mondta állítólag azt, hogy „Mikor takarítjátok el innen ezt a nőt? Ez egy geci."
Czirbus Gábor a lapnak azt mondta: úgy emlékszik, Marosvári Attila az ülés után odament a pulpitushoz, és emelt hangon szidalmazta a polgármestert. Farkas Éva Erzsébet ezután távozott, már az alpolgármester is az ajtóban állt, amikor a képviselő mellette elhaladva az ominózus kérdést nagy hangerővel feltette. Az alpolgármester azt mondta: felháborító, ami történt, és idáig nem volna szabad eljutni egy képviselőnek – olvasható a cikkben.
A polgármester az elhangzottak miatt bírósághoz fordult. A Szegedi Törvényszék sajtóosztálya megerősítette, hogy a Makói Járásbírósághoz szerdán egy becsületsértés vétsége miatti magánvádas ügy érkezett, a feljelentés tartalmáról azonban nem adtak tájékoztatást.
Kereste a lap munkatársa a városházát is, de még onnan sem érkezett válasz.
Az ülésen jelenlévő, névtelenséget kérő képviselő azt mondta: szerinte Marosvári Attila azért ragadtathatta el magát, mert az ülést anélkül rekesztették be, hogy szót kaptak volna, akik még szavazásra jelentkeztek. A feszültség felgyülemlésében az is közrejátszhatott, hogy Marosvári, mint az előző ciklus alpolgármestere, rendszeresen kap támadásokat a város jelenlegi vezetőitől – tette hozzá.
A képviselőről többen is úgy nyilatkoztak, hogy egyébként nem jellemző rá az alpári stílus.
A lap Marosvári Attilát is megszólaltatta. „Amennyiben egy indulatos vitát követően illetlen szavakat használtam, elnézést kérek a polgármester asszonytól és azoktól, akik jelen voltak” – mondta. Hozzátette: szerda délelőtt Farkas Éva Erzsébettől személyesen is bocsánatot kért.
A makói képviselőtestületben fideszes többség van, kormánypárti színekben politizál a polgármester is. Marosvári Attila a PSZM–MSZP–DK képviselője a városban.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.