Tavaly július 20-án Magyarország kilenc másik országgal együtt nemzetközi megállapodást írt alá Párizsban az egységes cigarettásdobozok bevezetéséről, ebben hazánk is vállalta, hogy a rendelet idén május 20-ig megjelenik – emlékeztet csütörtöki közleményében a dohányzás visszaszorításáért küzdő Füstirtók Egyesület.A szervezet felidézte, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly nyáron egy sajtótájékoztatóján kész tényként közölte az egységes, logó nélküli cigisdobozok bevezetését, de a tervezett rendelet nem jelent meg idén május 20-án, sőt, a Füstirtók szerint hírzárlat is van a témában.Így néznének ki az egységes, reklám nélküli dobozokhvg.huA Füstirtók Egyesület közölte, szerintük az egységes cigarettásdobozok bevezetés azért lenne fontos, mert ez a felület az utolsó, amelyen a dohányipar gyerekeket célzó reklámokat képes elhelyezni.A szervezet egyébként a bíróságon is küzd a cigisdobozokon lévő és szerintük reklámként működő feliratok ellen, és bár a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014-ben jogellenesnek minősítette a Füstirtók által kifogásolt feliratokat, de a fogyasztóvédelmi hatóságok nem tesznek semmit.
Elvállalta, mégsem vezette be az egységes cigisdobozokat a kormány
Bár egy nemzetközi szerződésben a kormány vállalta az egységes cigisbobozok bevezetését idén május 20-ig, nem történt semmi.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.