Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Gondatlanság miatt hunyt el tavaly ősszel egy nő a Maradj talpon! című köztévés vetélkedő forgatásán az élettársa szerint – írja a Bors. A 32 éves Kinga statisztaként vett részt a szeptember 22-i felvételen. Az egyik szünetben lett rosszul, és nem tudták megmenteni az életét.
Élettársa szerint inzulinhiány miatt halt meg a cukorbeteg nő. Esetkocsi, majd mentőhelikopter érkezett ugyan hozzá, de sem a forgatáson jelen lévő egészségügyi személyzetnél, sem a mentőknél nem volt inzulin.
A párját elvesztő férfi panaszt tett korábban az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál. A vizsgálat már lezárult, a hivatal szerint szakmai szabályok megszegése nem állapítható meg, fellebbezésre nincs lehetőség.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkereste a férfi, majd végső elkeseredésében a rendőrséghez fordult. A Borsnak elmondta: május 30-án a Teve utcában tett feljelentést foglalkozás körében elkövetett halált okozó tevékenység miatt. Becsatolta a minisztériumból kapott választ is, amelyben egyebek mellett azt írták: „elképzelhető, hogy műhiba történt”.
A férfi a tragédia után Finnországba költözött, de néha hazalátogat. Erdélybe is elutazott, Kingát ott helyezték ugyanis végső nyugalomra.
A Borsnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette a feljelentés tényét, egyelőre nem indult eljárás az ügyben.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.