Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Trencsényi László egy nyilatkozatot olvasott fel, majd a Parlamentnek hajította a visszaadott lovagkeresztjét.
A Szabadság téren az Eleven Emlékmű csoportban jelentette be kedd este Trencsényi László iskolakutató egyetemi tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke és a Hálózat a Tanszabadságért egyik alapítója, hogy ő Bayer Zsolt kitüntetése miatt ő is visszaadja a lovagkeresztjét, amit még 2009-ben kapott.
Trencsényi azt mondta, ugyan nem ettől a kormányzattól kapta az elismerést, de ezzel a gesztussal kíván tiltakozni az ellen a kormányzati üzenet ellen, amely "a nemzet fejlődésének érdekében végzett tevékenységként ismeri el annak az újságírónak a működését, aki szavaival és gondolataival hatékony és szerves részese annak a szellemi kútmérgeztésnek, ami újabb és újabb gyűlöletkampánnyal uszít, különböző értékes és érdemes emberi közösségek és csoportok ellen. A kormány lépését nem tudom másképp értékelni, mint hogy azonosul ezzel a hangnemmel és gondolatrendszerrel. Ez ellen, mint eddig is, most is felemelem a hangomat" - olvasta fel Trencsényi az indokait, majd közölte, átvonul a Kossuth térre, hogy visszaadja a lovagkeresztjét.
Az Eleven Emlékmű csoport jelen lévő tagjaival ezután átmentek a Kossuth térre, Trencsényi itt kiragasztotta a Parlamentre a nyilatkozatát, majd közölte: "a kereszt, amely a kegyelem és az áldozathozatal jelképe, Áder, Orbán és Bayer Zsolt szájából a megtorlás és a kegyetlenség heródesi jelképévé vált. Nekem nem kell" - mondta, azzal átdobva a kordonon a lovagkeresztet megdobta a Parlament épületét. A kitüntetés végül a lépcsőn landolt.
Trencsényi László volt a 107., aki visszaadta a kitüntetését, a teljes lista itt olvasható:
100 felett azok száma, akik visszaadták a kitüntetésüket Bayer miatt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.