Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Testet öltöttek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt veszedelmes fegyverei. Eddig csak beszéltek róluk, de egyre biztosabb, hogy léteznek, hiszen már szimulátoron is lehet gyakorolni a bevetésüket, illetve a „köptetésüket”. Igen, ők a savköpő menyétek.
A kutyapárt valószínűleg jó ideje kifejlesztette már titkos fegyverét, de eddig rejtegette a nyilvánosság elől. Kovács Gergely pártelnök múlt hétfőn az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában aztán felfedte menyét-stratégiájukat.
A viccpárti vezető egy, a Szíriuszról kilőtt lézersugár veszélyéhez hasonlította a Magyarországra érkező több ezer menekültet, és azt mondta, hogy ilyen fikcióra hasonló fikcióval lehet csak válaszolni.
Kovács szerint annyi emberségnek kell lennie egy országban, hogy 1300 háború elől menekülő embert befogadjon. Jó, hogy végre olyan ellenséget talált magának Orbán Viktor, aki nincs itt, mert így legalább nem tudják bántani a közellenségnek beállított embercsoportot – tette hozzá.
A megoldás Kovács szerint az, hogy át kell venni a hatalmat Szíriában, ezért a szíriai konfliktusba 700 tankkal és savat köpő menyétekkel terveznek beavatkozni, amelyeket már meg is rendeltek. A szerb határon állomásozó csapatokat helikopterrel tervezik Szíriába szállítani, de a menyétek is alkalmasak lehetnek a szállítási feladatra – fejtette ki.
Nos, aki szimpatizál a menyétekkel, már otthon is gyakorlatozhat velük. Az Iszlám Állam terroristáira savat köpködő menyét szimulátorát itt lehet elérni.
A kutyapárt adott még egy sanszot a plakáttépkedőknek a menyétek előtt - fotók
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.