„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Magyar Tudományos Akadémiától, annak elnökétől várnak mielőbbi lépéseket a Magyarországon végbemenő antidemokratikus lépések miatt vészharangot kongató tudósok, MTA-tagok.
Néhány nappal azután, hogy a hvg.hu megírta, az Orbán-kormány politikája miatt Thomas Jovin biológus és Hernád István Róbert pszichológiaprofesszor lemond a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagságáról, most csaknem harminc tudós (az MTA rendes tagja, illetve doktora) fordult levélben Lovász László elnökhöz. Aggodalmukat fejezték ki a Magyarországon végbemenő "antidemokratikus" folyamatok, különösen a sajtószabadság veszélyeztetése miatt. Kitérnek további súlyos ügyekre, és mint fogalmaznak: fontosnak tartják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia mint a hazai értelmiség egyik kiemelkedő képviselője és fóruma, részt vegyen ezeknek az össztársadalmi jelentőségű kérdéseknek a feltárásában és érdemi vita szervezésében.
Egyben arra kérték az elnököt, hogy az MTA vezetése mielőbb tárgyalja meg ezen kérdéseket és kötelezze el magát a mellett, hogy e kérdésekről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményezzen.
Az alábbiakban egészében olvasható a levél, illetve az aláírók névsora.
"Tisztelt Elnök Úr
E levél aláírói, a Magyar Tudományos Akadémia különböző világnézetű és szakmai érdeklődésű tagjai és doktorai, aggodalmunkat fejezzük ki a Magyarországon az utóbbi néhány évben végbemenő antidemokratikus folyamatok, különösen a sajtószabadság veszélyeztetése miatt. Igen károsnak tartjuk az Alkotmány olyan módosításait, amelyek csökkentik a demokratikus államokra jellemző fékek és ellensúlyok szerepét, és a menekültválságot felhasználva idegengyűlöletet ébresztenek. Az oktatás, kutatás és az egészségügy súlyos válsága mellett különösen aggályosnak tartjuk a közmédiumok államosítását, kormányszócsőként történő használatát, és a meglévő független sajtóorgánumok felszámolását, így előbb az Origo átalakítását, majd a napokban a Népszabadság bezárását.
Fontosnak tartjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia mint a hazai értelmiség egyik kiemelkedő képviselője és fóruma, részt vegyen ezeknek az össztársadalmi jelentőségű kérdéseknek a feltárásában és érdemi vita szervezésében. Aggodalmunkat különös súllyal támasztják alá azok a levelek, amelyeket az elmúlt napokban az MTA külső és tiszteleti tagjai Elnök úr részére juttattak el. A felvetett kérdések jelentőségét mutatják, hogy ezen köztiszteletben álló és hazánk sorsáért aggódó tudósok, hiányolva a magyar Akadémia megfelelő szerepvállalását, lemondtak akadémiai tagságukról.
Tisztelettel kérjük Elnök urat, hogy az MTA vezetése mielőbb tárgyalja meg ezen kérdéseket és kötelezze el magát a mellett, hogy a magyar társadalom fent említett égető kérdéseiről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményez. Mivel levelünk fontos közügyeket érint, ezért azt egyidejűleg nyilvánosságra hozzuk - olvasható a hvg.hu-nak eljuttatott dokumentumban.
Tisztelettel (az aláírók névsorban):
Az előzmények
A Buenos Aires-i születésű Thomas Jovin az MTA-elnöknek írt levelében azt írta: „én és sok kollégám a nemzetközi közösségben nagy megdöbbenéssel figyeljük a társadalmi szabadság és igazságosság pusztulását a jelenkori Magyarországon”. A másik kilépő, a budapesti születésű Hernád István Róbert október 8-i keltezésű levelében úgy fogalmazott: mivel nem Magyarországon él, nincs joga arról értekezni, mit is tehetnének az akadémia belső tagjai. Reméli ugyanakkor, hogy más külső tagok is felismerik majd történelmi felelősségüket ebben a helyzetben.
Hernád szerint az idő múlásával Orbán Viktor egyre mélyebbre viszi le az országot arcátlan, szégyenteljes pusztításával, és aki nyíltan nem száll szembe ezzel, az bűnrészesnek érezheti magát. Ő ezért döntött így, hogy október 8-i hatállyal lemond külső tagságáról.
Az MTA-t csütörtökön írásban arról kérdeztük, hogy mi a véleménye a két tudós döntéséről, mit jelentenek az ország tudományos presztizse szempontjából az ehhez hasonló az ügyek, illetve, hogy érkeznek-e politikai bírálatok az Akadémiához. Választ későbbre ígértek. Az MTA honlapja is megemlíti a két tudós lemondását, de annak okait nem részletezi. Azt írja: "a lemondásokkal kapcsolatban néhány napon belül részletes információkat olvashatnak."
Elegük lett Orbánból, lelép az MTA-ból két külföldi tudós
Vállalhatatlannak tartja az Orbán-kormány politikáját, intézkedéseit, ezért visszaadja a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagságát Thomas Jovin biológus, biofizikus emeritus. Ugyanilyen okból mondott le külső tagságáról Hernád István Róbert magyar származású pszichológiaprofesszor - derült ki a hvg.hu birtokába került dokumentumokból.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?