Az Index megpróbálta feltárni, ki lehet az a titokzatos belvárosi ügyvéd, aki a híresztelések szerint Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök mögött áll jó ideje. Pénteken tíz pontba szedve tették közzé azokat a megállapításokat, amelyeket a lap újságírói tettek nyomozásuk eredményei alapján. Ezek között szerepel az, hogy minél közelebb értek Kertész Balázshoz, a nyomai annál gyorsabban tűntek el mindenhonnan. Rogán Antal mindent tagadott.

Az Index újságírói hónapokon át nyomoztak a Rogán Antal belvárosi jobbkezeként emlegetett Kertész Balázs után, aki korábban egyebek mellett ötödik kerületi önkormányzati képviselő is volt a Fidesz–KDNP színeiben. A Pázmányon jogi diplomát szerző ügyvéd azonban elérhetetlennek bizonyult, sőt, ismerősei, munkatársai, barátai sem árultak el róla semmit. Ahogy az újságírók közelebb értek el hozzá, úgy tűntek el az internetről fotók, illetve állításuk szerint az egyik gyanús cége is felszámolódott.

A lap videókkal, fotókkal, dokumentumokkal igyekszik alátámasztani a megállapításait.

Ezek között szerepel az, hogy Rogán Antal hiába tagadta, videókkal bizonyítható: járt az Aulich utca 3.-ba, ahol Kertész Balázs irodája található, és Habony Árpádot is látták bemenni oda. Amikor Rogán Antal elküldte cáfolatát a lapnak, egy órával később hivatalos Facebook-oldaláról éppen eltűnt az egyetlen olyan fotó, amin tavalyi miniszteri beiktatásán a vendégek között jól felismerhetően látszik Kertész Balázs.

Rogán Antal még a fidelitasos időkben kezdett együttműködni Kertész Balázzsal, majd Puskás Andrással hármasban 2002-ben kezdtek a Belvárosban politizálni. Rogán és Kertész neve közösen először a K&H-botrányban merült fel, ahol egy feljegyzés szerint állítólag Kertész „intézi Rogán Antal csúszópénzekkel kapcsolatos ügyeit". Az ötödik kerületben pedig később Kertész lett Rogán háttérbe húzódó gazdasági jobbkeze, az ingatlaneladási rendszer meghatározó figurája.

Kertész Balázs 2010 után visszavonult a közéletből, az Index szerint eltüntette az internetről a róla szóló adatokat, és elérhetetlen lett, a szálak mégis hozzá vezetnek. Például az ügyvéd feleségéhez került Rogán Antal „találmányának″ üzleti hasznosítása.

Nemcsak Kertész Balázs, hanem a pázmányos jogász évfolyamtársai is felbukkannak Rogán Antal körül kulcspozíciókban, a lap itt példaként Kosik Kristófot említi.

Ugyancsak az Index megállapításai között szerepel, hogy Rogán Antal oroszügyi tanácsadót vett maga mellé, aki az ő felhatalmazásával ment ki Kurszkba, de ott Kertész Balázzsal közös cégének hozott össze egy üzletet. Roszatom-közeli pénzről lett volna szó, de a lap kutakodása után lefújták a bizniszt – állítják.

Az Indexnek videója van arról, hogy egy volt grúz miniszterelnök beszélgetett Kertész Balázs irodájánál egy erőműprojektről, ahol az Eximbank neve is elhangzott. A külügyminisztérium tud is egy grúz erőműprojektről, de Kertész az Eximbankkal állítólag nincs jogviszonyban. A bank vezérigazgató-helyettese viszont Puskás András volt belvárosi alpolgármester, aki Rogán és Kertész mellett a trió harmadik tagja.

A lap konkrét kérdéseket tett fel Rogán Antalnak az összegyűjtött információkkal kapcsolatban. A miniszter, nem tudva, hogy felvételek is vannak az Index birtokában, mindent letagadott: nemcsak a feltételezett Aulich utcai találkozókat, de a Kertész Balázzsal való bizalmi viszonyát, barátságát is. 

Az egyik pontokra vonatkozó konkrét kérdésekre a Miniszterelnöki Kabinetirodától azt a szűkszavú választ küldte, hogy szerintük a lap minden állítása alaptalan, és perelnek, ha azokat mégis leírják.

Az Index újságírói ezért egy háttérbeszélgetést kértek a minisztertől, hátha ott érdemibb válaszokat kapnak, de Rogán Antal nem élt a lehetőséggel: a szeptember 7-e óta eltelt két hónap alatt semmilyen reakció nem érkezett a lap kérésére.

Orbán sajátos logikája mentheti meg Rogánt az azonnali bukástól

Ha a neve szóba kerül, rendszerint jönnek is a kérdések kínos ügyekről, valamint a találgatások arról, meddig nem érzi kínosnak a kormányfő, hogy mindez a közvetlen környezetében történik. Ám úgy tűnik, egyelőre belefér, vagy legalábbis nem ez az a pillanat, amikor Orbán Viktor beáldozná Rogán Antalt.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!