A Népszabadság bezárása, az Index bizonytalanná vált sorsa, a 168 óra homályos tulajdonosi háttere és számos egyéb ügy miatt sokan elgondolkodtak mostanában, elmondhatjuk-e még, hogy demokráciában élünk. S ha igen, akkor még meddig? Vizsgáljuk meg a kérdést indulatok és túlzások nélkül.

Egy jó grafikon gyakran többet ér ezer szónál. Érdemes ezért alaposan szemügyre venni a Freedom House elemzéséből az alábbi grafikont, amely Magyarországon a demokrácia minőségének alakulását mutatja be 2004-től, összevetve a környező országokéval.

Számos tényt és összefüggést vehetünk észre azonnal az ábrán, amit leírni csak hosszasabban és körülményesen lehet. Először is a demokrácia romlása már 2006-ban elkezdődött, 2010-től ennek üteme felgyorsult. A grafikonon az is azonnal látszik, hogy Magyarország  a konszolidált – azaz megszilárdult – demokráciák szintjéről immár lecsúszott a félig konszolidált demokráciák szintjére.

Ha belenézünk a Freedom House tanulmányába, akkor kiderül, hogy 2010-ig döntően a korrupció növekedése felelős a romlásért, később társul hozzá a média szabadsága és az igazságszolgáltatás függetlenségének erodálódása, emellett a korrupció is tovább nő. 2015 -ben törtük át a lécet, amikor megszilárdult demokráciából átminősültünk félig konszolidált demokráciává. A görbe láthatólag sajnos nem laposodik és a Népszabadság bezúzása a 2016-os pontszámba már nem is kerülhetett bele.

Az elmúlt hetek hírei azt az érzetét keltik, hogy a görbe idén már sokkal meredekebb, mint bármikor eddig 2004-től, de maradjunk mégis ennél a grafikonnál.  Pusztán azért, nehogy túlzásokba essünk, hiszen higgadt helyzetelemzést ígértem.

Ha a görbét (az esés 2010-től számított átlagos ütemével) gondolatban meghosszabbítjuk, akkor 2018-ban még mindig nem sokkal rosszabb a demokrácia helyzete, mint Romániában. 2022-re, tehát 6 év múlva viszont már a jelenlegi albán demokrácia színvonala alatt leszünk. Abban a környezetben már nem biztos, hogy sima ügy lenne egy kormányváltás.

Az orosz irányított demokrácia szintjét – ahol nem számít kivételesnek például egy újságíró megölése - csak nagyjából 2035-re érnénk el.

A következő kérdés természetesen az, hogy mikor és hol érjük el a függvény minimumát? Kellemesebb érzés optimistának lenni, mint pesszimistának, így kényelmes lenne azt gondolni, hogy a legrosszabb balkáni demokráciák színvonaláig nem süllyedünk soha. De azt se feledjük, a „mindig van lejjebb” álláspontjában is bujkál optimizmus, hiszen vidáman ráébreszt bennünket: ilyen jó dolgunk már sosem lesz. Tegyük is félre az érzéseinket, mérlegeljük józanul a forgatókönyveket.

*

Sokan bíznak abban, hogy az uniós tagság – így vagy úgy – biztosítéka annak, hogy a demokrácia legalábbis legfontosabb elemei megmaradnak.  Bár sok jelét nem adta az unió eddig, hogy valóban érdemben föl akar lépni a demokrácia lassú és kimért lebontogatása ellen, azért azt nehéz elképzelni, hogy eltűrne a határain belül egy olyan országot, amely lesüllyedt mondjuk az orosz demokrácia színvonalára.

Vajon tagja leszünk az uniónak még 2035-ben? Vagy akár mondjuk csak a következő utáni, 2022-es országgyűlési választások idején?  Ha belegondolunk, hogy 2020 után Magyarország sokkal kevesebb uniós támogatásra számíthat, s tekintettel az itt jelen lévő német cégekre, a vámunió fenntartásában az unió akkor is érdekelt, ha esetleg a teljes jogú uniós tagságunk megszűnne – nos, a válasz nem annyira egyértelmű.

Ha Magyarország valamiképp kikerülne az unióból 2020 után, akkor a grafikon lejtése könnyen átcsaphat akár zuhanásba, a már említett orosz irányított demokrácia szintjét akár jóval 2035 előtt is elérhetjük.

Ha az unióra minden határon nem lehet számítani, mint a demokrácia őrzőjére, akkor marad a kormányváltás, lehetőségként a trendváltásra. Bár a kormánypártok magabiztosan vezetnek, számos hibát követhetnek el 2018-ig – igaz, erről (ld. feljebb) egyre kevesebb választó értesülhet.  A második legnépszerűbb párt a Jobbik, amelynek az áttörésétől naivitás lenne a demokrácia megerősítését várni – szélsőjobboldali pártok erős militáris szárnnyal éppen ennek ellenkezőjében szoktak jeleskedni (bármit mondjanak is magukról a kampányban). Marad tehát a „baloldali-liberális ellenzék”, amelynek „együttes támogatottsága jelentősen meghaladja a Jobbikét” a Tárki szerint.

*

A „baloldali-liberális ellenzék” több szempontból nehéz helyzetben van. A legnagyobb gondja talán, hogy egyik ismert és befolyásos politikusa Magyarország legelutasítottabb politikusa a Republikon mérése szerint.

Már a nevének említése is annyira erős érzelmeket kelt, hogy csak X-nek fogom nevezni, hogy megőrizzük józanságunkat. Annál is inkább, mert nem a személye a lényeges, hanem a hatása. A Republikon elemzése szerint X „nem csak a legmagasabb kifejezetten nem kedvelő aránnyal bír (28,9 százalék), de ugyanekkor az ő esetében a legalacsonyabb is (3,1 százalék) azok aránya, akik kimondottan kedvelik.”  Az elemzés tartalmaz egy olyan számítást is, amelynél összeadták az egyes politikusokat kifejezetten kedvelők és kedvelők számarányát, majd ebből kivonták az őt nem kedvelők, valamint kifejezetten nem kedvelők százalékos értékét. Itt is X bizonyult a legnépszerűtlenebbnek. X vezeti azonban a „baloldali-liberális ellenzék”második legerősebb pártját.

 

A „baloldali-liberális ellenzék” pártjai ezért komoly dilemmában vannak X-szel. Ha elutasítják a vele való bármiféle együttműködést, akkor csökkenthetik a blokk erejét és ezzel a kormányzó pártokat segítik - esetleg a Jobbikot juttathatják az esélyes váltópárti pozícióhoz. Ha együttműködnek vele, akkor ugyanez történhet, csak más okokból – az egész blokkra visszaüthet, hogy a választóknak kínált csomagban a széles körben elutasított X is valamiképp jelen van.

A Tárki által a „baloldali-liberális ellenzékhez” sorolt LMP társelnöke nyíltan kimondta, hogy amíg X politizál, addig Orbánnak könnyű helyzete van.

Ennél tovább is ment, azt is mondta, hogy semmiféle politikai szövetséget nem tudnak vállalni azokkal a pártokkal, akik "az összefogáshoz" tartoznak. Tehát nem állnak szóba azokkal, akik szóba álltak X-szel, ami legalábbis aránytévesztésnek tűnik, hiszen X nem fertőző beteg, s nem is vámpír, aki egy harapással magához hasonlatossá tudna tenni bárkit.

A „baloldali-liberális ellenzék” más tagjai - az Együtt-es Juhász Pétert leszámítva -  viszont nem mondják ki nyíltan (bár néha homályosan utalgatnak rá), hogy X óriási tehertétel a baloldalnak, s nem pusztán Orbánt tartja hatalomban, hanem a politikai erők dinamikájánál fogva jelenléte a Jobbiknak is óriási felhajtóerő. Egy óriási esély a Jobbik számára, hogy váltópárti színben tűnhet föl az X nevével is fémjelzett „baloldali -liberális ellenzék” helyett. (Amint arra egy időközi választáson már volt is példa, hogy MSZP-s protestszavazók átszavaztak a Jobbikra, a párt ezzel megnyerte a választást. Ez egy lehetséges pozitív forgatókönyv Orbán Viktor leváltása, és egyúttal negatív a demokrácia megőrzése és az ország sorsa szempontjából.)

*

Persze miért is mondanák ki, ha valamiképp együtt kell működni X-szel? A nem együttműködésben szintúgy benne van az összeomlás kockázata, mint az együttműködésben. Vannak feloldhatatlan dilemmák. Mi  történik egy mindennek ellenálló sziklával, ha találkozik egy mindent elsöprő erővel? Tudja-e bárki, hogy erre mi a jó válasz?

Az előválasztás úgy tűnik, a lehetőségekhez képest  jó választ adna a dilemmára. Két nagy gond van csak ezzel. Az első, hogy a  „baloldali -liberális ellenzék” nagy tagjai nem  igazán érdekeltek benne, sokkal inkább parlamenti helyekben gondolkodnak, semmint győzelemben, amiben maguk sem hisznek. Így maga a megvalósulás is igencsak kétséges. A másik baj: ha X-et és pártját nem sikerül az előválasztásokban margóra szorítani, akkor a csomag nem lesz elég népszerű a választók széles körében.

A dilemma jelen formájában megszűnhet 2018 után (ha nem a „baloldali -liberális ellenzék” nyeri meg a választásokat, amire jelenleg kevesen fogadnának), hiszen a sajtópiac kormányzati átalakítása (ami nem áll meg a jelen szinten, ezt biztosra vehetjük) tovább növeli a kormány mozgásterét az ellenzék viszonyainak befolyásolására.

Az orosz irányított demokráciában a kormány egyenesen maga alapíttat ellenzéki pártokat. Magyarországon erre nem lesz szükség. A meglevő paletta célszerű támogatásával és elfojtásával (források, médiafelületek) elérhető, hogy azok az ellenzéki pártok legyenek viszonylagosan erősek, amelyek nem jelentenek valódi kihívást a kormányzati pártoknak. Így 2018-2022 között X és pártja válhat majd a „baloldali -liberális ellenzék” vezető erejévé, amivel párhuzamosan a blokk össztámogatottsága csökkenni fog. Ez persze már annak demokráciából kivezető útnak a része lehet majd, ahonnan 2022-ben már nemigen lehet visszajönni.

De mit lehet tenni még most? Itt az ideje szakítani a józansággal. Ha józanok vagyunk, akkor látjuk, a demokráciából kivezető útról már 2018-ban sem lehet lejönni. Egyszerűen túl késő már. Ha a jégen megpördült az autó, akkor már hiába próbáljuk fölrakni a téli gumit.  Ezért hagyjuk az eddigi erőltetett józanságot.

*

A megoldás: a cserépszavazás. A cserépszavazás (osztrakiszmosz) az ókori athéni demokráciában ismert eljárás volt. Akiről a szavazópolgár úgy vélte, hogy veszélyes az államra (netán diktátorrá válhat), annak a nevét egy cserépre felírta. Aki a legtöbb szavazatot kapta, annak 10 évre el kellett hagynia a várost, de a vagyonát megtarthatta. Sokan szavaznának nyilván a jelenlegi miniszterelnökre is, de valószínűleg a legtöbb szavazatot Magyarország legelutasítottabb politikusa kapná. Azaz X, aki kénytelen lenne távozni. Ezzel pedig drámaian megnövekednének a „baloldali -liberális ellenzék” választási esélyei.

Jó, akkor józanodjunk ki újra, cserépszavazás nem lesz, s persze nem is lenne helyes bevezetni. De mi lenne, ha aki jó eséllyel veszítene egy ilyen szavazáson, önként száműzné magát? Ha nem az országból, legalább a politikából? Ha nem tíz évre, de legalább a 2018-as választás erejéig, aminek az eredménye  valóban ahhoz vezethet, hogy Magyarország végleg letér a demokratikus útról.

X nem ostoba ember, nem gondolhatja komolyan, hogy még egyszer miniszterelnök lehet. Nem is hatalmi, hanem szereplési vágyról van szó. Egy ember szereplési vágya áll szemben egy egész ország lakosságának az érdekével. Senki nincs a környezetében, aki ezt elmagyarázná neki?