A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A nő, akit korábban többször is bántalmazott 29 éves élettársa, a tűvel kínzás után fordult a hatóságokhoz. A férfi, aki éppen szabadlábon védekezik, az ügyészség szerint a könnyű testi sértésnek csak a vétségében vonható felelősségre. Emellett zaklatás miatt emeltek ellene vádat.
Vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség zaklatás és más bűncselekmények miatt egy 29 éves kecskeméti férfi ellen, aki április 7-én és 8-án Kecskeméten egy zsákvarró tűvel és ököllel bántalmazta élettársát. Emellett azzal fenyegetőzött, hogy saját anyjára és élettársára gyújtja a házat.
A férfi korábban többször is bántalmazta és fenyegette barátnőjét, de a nő ezek miatt nem tett feljelentést, és orvoshoz sem ment.
Aznap a férfi ismét veszekedni kezdett a nővel. Eközben ököllel többször megütötte a fejét és testét, majd egy zsákvarró tűvel kétszer megszúrta a hasát. Ezután még beleverte a sértett fejét a falba. Miután abbahagyta a verést, az asszony elmenekült és orvoshoz ment, valamint egy hozzátartozója segítségével értesítette a rendőrséget. A sértett a bántalmazás miatt a fején, a vállán és a hasán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az erőszakos férfi a verésen kívül fenyegetőzött is: másnap élettársát és saját édesanyját azzal fenyegette meg, hogy kinyitja a gázcsapot, és rájuk gyújtja, felrobbantja a házat. A vádlott anyja korábban már átélt egy gázrobbanást, ezért a fenyegetés komoly félelmet keltett benne. Az élettárs zaklatás és könnyű testi sértés, míg a vádlott anyja zaklatás miatt kérte a férfi megbüntetését.
A korábban előzetes letartóztatásban tartott, jelenleg szabadlábon védekező vádlottat az ügyészség zaklatás bűntettével, zaklatás vétségével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolja.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.