Elkészült az előterjesztés, ez történhet a letelepedési kötvényekkel

Elkészült a letelepedési kötvények jövőjéről szóló előrterjesztés – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az InfoRádióban.

  • hvg.hu hvg.hu
Elkészült az előterjesztés, ez történhet a letelepedési kötvényekkel

Varga Mihály a rádió Aréna című műsorában elmondta: a letelepedési kötvények értékesítése a várt hatást, hasznot hozta, azokból több mint egymilliárd euró értékben vásároltak.

"Ez egy jó konstrukció volt, de változott a helyzet, a magyar gazdaságot ma kedvezőbben ítélik meg, mint korábban" – magyarázta a tárcavezető.

Emiatt már nem indokolt a konstrukció jelenlegi formában való fenntartása, ami jelentheti a kötvényértékesítés kivezetését, megszüntetését vagy átmeneti szüneteltetését – tette hozzá.

A miniszter megjegyezte azt is, hogy a magyar államot semmiféle veszteség vagy  kár nem érte a kötvények értékesítése miatt.

 

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.