„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az Együtt elfogadhatatlannak tartja a XVIII. kerületi polgármester "hazug viccelődését" a tanárok busás fizetésemeléséről, ezért felszólították Ughy Attilát, hogy mondjon le.
"A csőd szélére került oktatási rendszerben nem elég, hogy megalázóan keveset keresnek a pedagógusok, de az igazgatóktól és tanároktól elvette annak lehetőségét is, hogy felelősen foglalkozhassanak a gyermekekkel" – írta szerdai közleményében az Együtt, miután a hvg.hu beszámolt a XVIII. kerületi fideszes polgármester tanárokat érintő poénjáról.
A párt elfogadhatatlannak és visszataszítónak tartja Ughy Attila "hazug viccelődését", és követeli, hogy mondjon le polgármesteri tisztségéről.
"Képzeljétek el, alig tudtam beparkolni, mert egy Mercedes terepjárónak a hátsó fele annyira kilógott az útra, hogy alig tudtam befordulni. Ekkor jutott eszembe, ja, hát pedagógusokhoz jövök köszönteni, akiknek az elmúlt években sokat emeltek a fizetésén" – mondta Ughy Attila a hvg.hu információi szerint egy pedagógusoknak szánt karácsonyi ünnepségén. A tanárok egy része kiakadt, Ughy pedig azzal védekezett, hogy mástól hallotta a viccet, ami szerinte egyébként sem bántó.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.