HVG: Egyházjogi munkásságáért a napokban megkapta a Széchenyi-díjat. Vannak még a kétezer éves egyházjogban olyan területek, amelyeknek a kutatása kihívást jelent a tudós számára?
Erdő Péter: A jog, így az egyházjog is az életről szól. Most éppen a házasság és a család védelme és erősítése az egyik legidőszerűbb feladat. Ahogy Ferenc pápa útmutatása is jelezte: miközben a házasság felbonthatatlansága mellett továbbra is kitart a katolikus egyház, az esetleges érvénytelenség kivizsgálása egyszerűbb és gyorsabb lesz. Egy ilyen reform során mindig fontos az intézmények történetének ismerete, de dolgozom számos ezzel kapcsolatos új kérdés megoldásán is. Fontos például a lelkipásztori tanácsadás megerősítése.
Erdő Péte
Fazekas István
HVG: Mikor, mi vezette az egyházi pályára?
E.P.: Az igazi hívó szó magától a Mindenhatótól származik, csak meg kell hallani. Bár mélyen hívő család a miénk, pap nem volt a rokonságban. Tizenhárom évesen gondoltam először erre. A Piarista Gimnáziumban örömmel láttam, hogy az atyák a tanári munkájukban is a papi hivatásukat teljesítik, mégsem az ő hatásukra jelentkeztem a szemináriumba. A plébánia, a ministrálás, az ima, az elmélkedés és a közösségi élet vezetett erre.
| Erdő Péter |
„A szüleim számára a hit fontosabb volt a társadalmi előmenetelnél, nem háborodtak föl, ha emiatt hátrány érte őket” – mondja a magyar katolikus egyház bíborosa, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye 63 éves érseke. Jogász édesapját a mások előtt sem titkolt hite miatt tiltották el hivatása gyakorolásától. Pedagógus édesanyja is ugyanezért vesztette el az állását, így inkább a hat gyermekét nevelte. Péter, a legidősebb fiú a budapesti Piarista Gimnáziumból egyenesen a szemináriumba jelentkezett: 1975-ben szentelték pappá, majd Dorogon lett káplán. A teológiai doktorátus után Rómában a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként kánonjogból is megszerezte a legmagasabb tudományos fokozatot. 1998-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora lett. 1999-ben II. János Pál pápa szentelte püspökké. Székesfehérvári segédpüspöksége után, Paskai László nyugdíjba vonulása nyomán, 2002-ben került az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseki székébe. 2003-ban megkapta a bíborosi stallumot is, s ezzel ő lett a katolikus egyház akkori legfiatalabb bíborosa. Tavaly őszig, egy teljes évtizeden át állt a Magyar Püspöki Konferencia élén, és jelenleg is ő vezeti az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsát. A világsajtó 2013-ban pápaesélyesnek tartotta, amivel kapcsolatban „csak arra voltam kissé kíváncsi, kik dobnak be ilyen irreális hírt a köztudatba”. Tavaly főrelátora (az előkészítést koordináló felelőse) volt a vatikáni családszinódusnak. Számos egyházjogi tanulmányt, könyvet jegyez, az MTA rendes tagjának is megválasztották. A programjaira a budavári prímási palotából útnak induló főpásztor a szabadidejét leginkább a könyvek között szereti tölteni. |
HVG: Milyen közeg vette körül gyerekkorában?
E.P.: Hívő és szerető családunkban az ünnepekre felejthetetlen hangulatban készültünk. Nagyböjtben például egy papíron ábrázolt Kálvária-hegy lejtőjére kis kereszteket rajzolhattunk minden jótettért. Nemcsak a templomban ünnepeltünk, hanem otthon is. Édesapám rengeteg verset ismert, édesanyám még pünkösdkor is énekelt. Ez így együtt alkotta az ünnepkört, ami miatt nemcsak jól éreztük magunkat otthon, hanem úgy érzékeltük, hogy mindez része az egész világot átjáró isteni szeretetnek.
HVG: Ismerői szerint az elmélet és a gyakorlat szerves egységet képez a munkásságában. Milyen indíttatásra döntött úgy 2010-ben, hogy végiglátogatja a fennhatósága alá tartozó plébániákat?
E.P.: Egy főpásztornak alapvető kötelessége a személyes jelenlét, csakhogy az elődeimnek erre évtizedeken keresztül nem volt lehetőségük. Négy évnél is tovább tartott, mire mindenhova eljutottam. Kifejezett kérésem volt, hogy ne csak a papsággal és a világiakkal találkozhassak, hanem a plébániai közösségekkel, a környék nem egyházi intézményeinek képviselőivel, cégek vezetőivel. Alkalmam nyílt, hogy a karitatív munkába is bekapcsolódjak: egy ételosztás alkalmával cukroszsákokat vittem a teherautóról a raktárba. Színes életet ismertem meg, amelynek a tapasztalatait hasznosítani tudom a tervezésben.
HVG: Az országot járva személyes tapasztalatokat szerezhetett a szegénység mértékéről. Hogyan szokta az irgalmasság látható cselekedeteit gyakorolni?
E.P.: A szüleim példáját soha nem felejtem el. Megtették, hogy a Jézus Szíve templom előtt álló koldusokat fölhívták a lakásunkra enni. Volt, amikor ez rendbontással, máskor hosszúra nyúló személyes kapcsolattal folytatódott. Néhány éve a püspöki kar a javaslatomra fogadta el, hogy templomainkban tartsunk tartósélelmiszer-gyűjtést nagyböjtben. Lehet, hogy a pénzbeli adakozás egyszerűbb, de az élelmiszer kiválasztása és átadása odafigyelést, fizikai kapcsolatot kíván. Személyesen is igyekszem megtenni, amit tudok, de az ezzel kapcsolatos diszkrécióban az a parancs vezet, hogy az adakozás titokban történjék, és amikor adsz, „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb”.
HVG: A magyar katolikusok eleget tudnak tenni Ferenc pápa felszólításának, hogy a szolidaritás jegyében minden plébánia fogadjon be egy menekültcsaládot?
E.P.: Magyarországon egyetlen menekültcsalád sem kérte ezt; tartós igényként legalábbis nem merült föl. Az átvonulók napi karitatív segítésére irányuló munkából pedig – bár ennek nem volt különösebb sajtója – messzemenően kivettük a részünket. A sajátos krízishelyzet olyan strukturális problémákat hozott a felszínre, amelyekre tartós megoldást kell találni.
HVG: Többször felemelte a hangját az antiszemitizmus ellen. Milyen lépéseket sikerült még tennie az egyházak, a nemzetek kiengesztelődéséért, közeledéséért?
E.P.: 2006-ban Esztergomban a szlovák és a magyar püspöki kar részvételével került sor a két nép közötti szimbolikus kiengesztelődésre: az oltáron írtuk alá a közös nyilatkozatot, amelyben kimondtuk: „megbocsátunk és bocsánatot kérünk”. Román, horvát, szlovák és más püspöki karokkal is rendszeresek a találkozók. Az évente sorra kerülő ökumenikus imahét jegyében keresztény-zsidó imaórákat is tartunk, ahol – eltérően a külföldi szokásoktól – keresztény részről nem csupán a katolikusok, hanem számos felekezet képviselői vesznek részt. Salkaházi Sára boldoggá avatási szertartása végén Schweitzer József főrabbi úr tett felejthetetlen tanúságot a tömeg előtt. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez a katarzis ünnepe.
HVG: Budapest kapta a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus rendezési jogát. Azt mondják, ebben kifejeződik Ferenc pápa megbecsülése is ön iránt. Ön is így érzi?
E.P.: Ferenc pápa részéről a bizalom és a szeretet jelének tekintem, hogy választása az egyházmegyénkre esett. Egy ilyen esemény nagy feladat és megújulási lehetőség az egész ország lelki élete számára, amely reményeim szerint a társadalom széles rétegeivel történő párbeszéddel párosul majd.
