szerző:
Dobszay János; Kelemen Zoltán
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

„Az életem sokkal színesebb annál, mint hogy a rovatuk nyúlfarknyi helyére beférjen” – kezdte panasszal vagy inkább dicsekvéssel a kisgazdavezér, akit a HVG – ritka kivételként – se miniszterként, se pártelnökként nem mutatott be a Portréban. A hiánypótlásra 2008. december 20.-ig kellett várni. Akkor jelent meg ez a cikk a hetilapban. Most, az elhunyt politikusra emlékezve ezt a beszélgetést idézzük föl.

Az adóügyi tanácsos papa és óvónő mama Mátészalkán született gyermeke mindjárt kisebb csodával indít: „hároméves koromig rendkívüli betegségek tömkelegén estem át, alig volt esélyem az életben maradásra, azóta viszont nem voltam beteg”. A budapesti Wágner Manó, a Könyves Kálmán és a Zenei Gimnázium mellett a Zeneakadémia hegedű főtanszakát is elvégzi, majd a jogra megy. „Az ELTE-n megnyertem az összes pályadíjat, többet, mint a későbbi évfolyamtárs Mádl Ferenc.” Többször megkörnyékezik, legyen párttag, hogy diplomata pályára küldhessék, de – „hazafias és vallásos szellemiségben neveltek” – nem akar a kommunistákkal egy tálból cseresznyézni. Az állampárt ügynöki beszervezési kísérlete elől bolondokházába menekül.

 Harminc éven át Újpesten ügyvédkedik, innen szökken szárba a politikai karrier: a Független Kisgazdapárt budapesti elnöke és pártfőügyésze, majd 1991-től országos elnöke lesz. Ismertsége Antall József miniszterelnökével vetekszik. Zabálja a média: szónoklatai, sajátos szófordulatai – „patakvér” – állandó muníciót adnak a kabarészerzőknek is. Ő vezeti ki az FKGP-t 1992-ben az Antall-kormányból, mert az „elárulta a magyarság érdekeit”. 1998-ban a Fidesszel kötött koalíció alapján földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter lesz, s pártja jelölheti a köztársasági elnököt is. Rá esik a választás, amit visszautasít. Miután pártja – a koalíciós társ aktív közreműködésével – felszalámizódik, 2001 februárjában lemond a miniszterségről. A 2002-es választási vereség után újra ügyvédkedik, hogy néhány év ridegen tartás után ismét az eke szarvára vesse a kezét: Szövetség a Megújuló Magyarországért Torgyán-Kisgazda-Koalíció néven pártot indít, amivel a következő választáson megkísérli átvinni a parlamenti küszöböt. Több könyvet írt, s gyakran feltűnt a kereskedelmi tévék bulvárműsoraiban is.
 
 
HVG: Gratulálunk a születésnapjához. Elárulja, hogy ünnepelt?

Torgyán József: Munkával, ahogy szoktam. Magamat ugyanis soha nem ünnepeltem, ünnepeltettem, csak a hazug média terjesztette az ellenkezőjét.

Ma sem lankad: tévéshow-kban lép fel, könyveket ír, előad. Hogy bírja szuflával?

– Favágással biztosítom az erőnlétemet, a legnagyobb tönköket is könnyedén felaprítom, már ha nem törnek szét a baltáim. De sokat csákányozom is, mert itt a Tállya utcában különösen rossz a talaj. Több követ bányásztam ki, mint az Orbán család a bányáiból.

-Jut eszünkbe: visszafogadták ügyvéd kollégái a Fidesz–kisgazda kormány bukása után?

– Természetesen, de ez már a múlt, mert egy éve újra felfüggesztettem az ügyvédi működésemet. Be akarom vinni az új pártomat az Országgyűlésbe, ami a józan ész szerint lehetetlen, de én mégis megkísérlem a lehetetlent valóra váltani.
 

- Minek önnek megint a sárdobálás, amikor az elmúlt években a tudományok szentélyében békés otthonra talált: vaskos vallástörténeti-teológiai kötettel lepte meg az utókort?

- Mintha csak a feleségemet hallanám. De nem hagyhatom cserben azokat, akik korábban kiálltak mellettem, és most kérnek, hogy segítsek. Felelős vagyok velük szemben azért is, mert annak idején érdemtelenül segítettem a Fidesznek. Bűnöm, hogy a volt szövetségesemmel ellentétben én képtelen vagyok bárkit is hátba szúrni. Talán a politikában nem kellett volna ennyire ragaszkodnom az erkölcsökhöz.

- Ki tudja, ha a papi pályát választja, ma talán ön ülne Erdő Péter bíboros helyén...

– A bíboros úr szent ember. Én azonban gyarló vagyok. Ezért kérem, ne hasonlítsanak össze, mert az méltatlan lenne rá és az egyházra nézve is. Igaz, hogy az édesanyám papnak szánt, de én különbséget teszek a papok és egyes püspökök között! Az a gazdagság és főúri gőg, ami a püspöki kar egy részére jellemző, nem egyeztethető össze a krisztusi elvekkel, ahogyan az sem, hogy egyes vezetőik Orbánék és a fideszes pogányok mellé álltak, magukra hagyván azokat a keresztényeket, akik a szükség óráiban is mellettük álltak.

– Ön is megkapta, hogy rózsadombi parasztvezér. Pedig azt nyilatkozta, viszolyog a hatalomtól. Hogy tudta személyiségtorzulás nélkül kibekkelni a pártelnökséget és a miniszterséget?


– Először is: én nem a Rózsadombon, hanem Szabolcs-Szatmár megyében születtem. Nem rózsadombi, hanem újpesti ügyvéd voltam. Apai ágon jobbágycsaládból származom. Tehát paraszt vagyok a javából. Másrészt a hatalom általában 99 százalékban negatív hatást vált ki az emberből, ám van egy százalék, amelynél ez fordított. Mások szerint én ebbe a ritka egy százalékba tartozom. Le tudtam mondani a köztársasági elnöki pozícióról is, noha egészen bizonyosan megválasztottak volna. Ezért hatalommániásnak beállítani több mint túlzás.


– A korábban ön által is ostorozott kalmármédia kedvence, szinte szétszakítják: főzési, öltözködési, szexuális tanácsokat oszt, Zámbó Jimmyt ad elő. Elnézőbb lett, vagy így építi újra magát?

– A rendszerváltoztatás után a baloldali kisembert éppúgy becsapták, mint a jobboldalit. Muszáj kimutatnom: magyarnak tartom azokat is, akik nem teljesen úgy gondolkodnak, mint én. Ha kell, nem szégyellem például csinos lányok popsiját dedikálni a Szigeten.

– Melyik szerep a testhezállóbb: a megosztó politikusi vagy a körülrajongott médiacelebé?

– Lelkem mélyéig politikus vagyok. Soha nem voltam megosztó személyiség, csak a hazug média állított be ekként. Tudomásul kell vennem, hogy a legtöbb, amit jelenleg megengednek nekem, hogy a humoros oldalamat mutassam, mert politikai vitaműsorba nem engednek be, ugyanis a jelenlegi hatalmi elit fél attól, hogy leleplezem őket.

– Többször olajba is öntötték: arcképe, fényképei ott díszelegtek a tárcánál, a kisgazdák irodáiban. A személyi kultusz ilyesfajta megnyilvánulásait is keresztényi alázattal tűrte?


– Nem teremtettem magam körül személyi kultuszt. Valótlan, hogy a minisztériumban a fényképeim ki lettek volna téve. Ez hazugság. A kisgazdáknak azonban mindig kellett egy erős vezér. Ha akartam, ha nem, a rólam készült képeket a szentek szentjébe tették; kérték, áldjam meg a gyermekeket, s még a minap is lovas bandériummal vártak. De nem hinném, hogy ezért haragudnom kellene rájuk. Józsi bácsinak hívtak, joggal közéjük tartozónak ítéltek.

– Csodáljuk az alázatát. Van még valami, amit nem tudni Torgyán Józsefről: netán a személyiségének egy titkos rekesze, amit eddig rejtegetett? Vagy már teljesen kiismertük volna?


– Lényegesen szélesebb körű és tartalmasabb életet éltem, mint ami rólam eddig napvilágot látott. Én viszont soha nem törekedtem arra, hogy exhibicionista módon mutogassam magam, és ezen már nem is fogok változtatni. Azonban az életem, a köz érdekében végzett bel- és külföldi tevékenységem messze meghaladják a HVG által megengedett terjedelmet. Így e cikk sem más, mint burkolt lejáratás, amely már a kérdések feltevésével is kétségeket igyekszik támasztani, és az eredményeimet elhallgatja. De remélem, a média világában is eljön egyszer az igazság órája!

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!