szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rektor szerint mindig is jó kapcsolatuk volt a kormánnyal, Soros György és alapítványai pedig nem szólnak bele az egyetem működésébe.

Nyílt levélben reagált Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora a Figyelő cikkére, amelyben arról írtak, hogy a kormány a civilek és Soros György elleni kirohanásai után a szintén a Soros által fenntartott egyetemet, a CEU-t is el akarnák üldözni Budapestről. A lap szerint az intézményt a gender tanszék miatt különösen támadhatják, de a Fidesz-kormány már az új felsőoktatási törvényt is úgy fogalmazta meg először, hogy a CEU nem fért bele. Ezt végül átírták, de a Figyelő szerint az intézmény új támadásoknak lehet kitéve, de az is lehet, hogy a kormány egy ellen-CEU-t akar majd felállítani.

Ignatieff levelében azt írja, a CEU büszke arra, hogy 25 éve tagja a magyar felsőoktatási rendszernek, számos egyetemi programjuk rendelkezik magyar akkreditációval, a rektor a köztársasági elnöktől kapja kinevezését, a 20 százaléknyi magyar diák alkotja a CEU diákjainak legnagyobb nemzetiségi csoportját, a tanári kar 40 százaléka is magyar és közel 700 magyar munkavállalót alkalmaznak, miközben az egyetem közel 10 milliárd forintot fizet ki évente Magyarországon bér- és egyéb költségekre, adókra, társadalombiztosításra, egészségügyi hozzájárulásra, magyar beszállítóktól vásárolt termékekre és szolgáltatásokra. Bár a Figyelő cikkében azt írták, korábban az egyetem már elkezdett Bonnban új helyet keresni magának, Ignatieff kitér arra is, hogy Budapest 25 éve ad otthont az egyetemnek.

Nem vagyunk civil szervezet. Nem vagyunk politikai platform. Egyetem vagyunk, amely büszke az oktatására és a kutatásaira.

- írja a rektor, amely hozzáteszi, téves állítás az, hogy elvennék a forrásokat más intézmények elől, bár a CEU kutatói valóban sikeresek az Európai Uniós támogatások elnyerésében, ezek a források különben más országokba mennének.

"A CEU-n végzett oktatási és kutatási tevékenységek nem szorítják ki az állami finanszírozású egyetemeket semmilyen piacról, hanem hozzájárulnak a nemzeti kutatási és oktatási kapacitáshoz" - hangsúlyozza a rektor, aki emellett kitér arra is, hogy büszkék az OLIve programra, amely a magyar törvények alapján menedéket kapott menekültek számára nyújt oktatást.

Ignatieff kommentálja a Soroshoz fűződő kapcsolataikat is:

A Nyílt Társadalom Alapítvánnyal hosszú múltra visszatekintető kapcsolatunk van, nincs azonban semmilyen beleszólásunk az intézmény támogatási döntéseibe; kizárólag és függetlenül a saját felsőoktatási tevékenységünkre koncentrálunk. Az egyetemet Soros György alapította, és büszkék vagyunk arra, hogy egy magyar patriótával ápolhatunk kapcsolatot, de fenntartjuk a függetlenségünket, amely minden kiváló egyetem sajátja.

A rektor emellett tagadja azt is, hogy a kormány lépéseket fontolgatna a CEU ellen, mert szerinte több mint 25 éve működnek együtt minden magyar kormányzattal, a jelenlegit is beleértve. "Ennek a jó kapcsolatnak a fenntartására számítunk a jövőben is" - írja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A vizsgáztató és a buszsofőr is a bíróság elé állhat a tótkomlósi tömegszerecsétlenség miatt

A vizsgáztató és a buszsofőr is a bíróság elé állhat a tótkomlósi tömegszerecsétlenség miatt

Több mint 20 év után bónuszt kapnak az Opel dolgozói

Több mint 20 év után bónuszt kapnak az Opel dolgozói

Szávay István kilépett a Jobbikból

Szávay István kilépett a Jobbikból