Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Közleményben állt ki a CEU mellett az amerikai szenátus külügyi bizottságának rangidős tagja, a demokrata Ben Cardin.
A kommunizmus bukását követő, 1991-es megalapítása óta a CEU elismert és kiemelkedő egyetemmé vált, amely számos országból fogadott hallgatókat - írta közleményében Ben Cardin amerikai szenátor, a külügyi bizottság tagja.
Hozzátette, hogy miközben a magyar diákok már régóta gazdagítják a külföldi felsőoktatási intézményeket, a CEU magát Magyarországot tette a szellemi tanulmányok központjává. Az Egyesült Államkban is akkreditált intézmény szerinte a két ország közötti köteléket is képviseli.
"Osztom azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a Magyarországon megfontolás alá vett szabályozás veszélyezteti a CEU működését és feladatait, és úgy tűnik, egy újabb lépést jelent az elszigetelődés útján" - fogalmazott a szenátor.
Azt írta, az együttműködés az oktatás területén a Helsinki Záróokmány egyik alapvető eleme. Arra sürgette a kormányt, hogy erősítse az emberek közötti kötelékeket, amelyek az erős kétoldalú kapcsolat alapját jelentik, és biztosítsa a CEU normális működését.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.