„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az országos lista és a képviselő-jelöltek kiválasztása során is beleszólási jogot akar magának Botka László. A szegedi polgármester ugyanis a Magyar Idők cikke szerint nem adna esélyt „a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek”.
„A miniszterelnök-jelölt kongresszusi megerősítéssel gyakoroljon együttdöntési jogot a 106 egyéni jelölt kiválasztásánál és az országos lista felállításánál” – áll Botka László programjában a Magyar Idők ismertetése szerint. A szegedi polgármester a lap szerint kikötné, hogy a 2010-es MSZP-s kudarc főszereplői nem szerepelhetnek a párt 2018-as országos választási listáján.
Botka László programja szerint már az MSZP május 27-i kongresszusát követő napon felállítják a párt országos választási bizottságát, amelyet az újságcikk szerint ő vezet. Megnevezik és azonnal munkába is állítják a párt országos kampányfőnökét is. Botka kizárja az együttműködést a Jobbikkal, de kitér arra is, hogy a jövőben mindenféle együttműködés kizárt a Fidesszel, s aki ezt nem tartja be, azt kizárják a pártból.
„Aki a választási győzelmet veszélybe sodorja a párthoz méltatlan tevékenységgel, politizálással, annak tagságát azonnali hatállyal felfüggesztjük, és etikai vizsgálatot indítunk ellene” – szögezi le. A dokumentum mint vezető ellenzéki pártot határozza meg az MSZP-t, amelynek kibeszélés helyett összezárásra van szüksége, és minden erejével a választásra kell koncentrálnia. Botka miniszterelnök-jelölti programja rögzíti azt is, hogy is, hogy „a fideszes média hazugsággyárának teljes bojkottját kell megvalósítanunk”.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.