A kormányzat lényegében hallgatásba burkolózott, ezért az LMP frakcióvezetője májusban közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, hogy megtudja: mit tartalmaz pontosan az a keretmegállapodás, amit Semjén Zsolt írt alá április 8-án Teheránban a magyar-iráni nukleáris együttműködésről. A szaktárca válaszolt, magyar, angol és perzsa nyelven is megküldte a kért dokumentumot, így végre fény derült a rejtélyre.

Mint arról beszámoltunk, a KDNP-s miniszterelnök-helyettes és Ali Akbár Szálehi, az iráni atomenergetikai szervezet vezetője áprilisban írta alá a két ország atomipari együttműködéséről szóló megállapodást, de az erről szóló hivatalos magyar közlemény kimerült abban, hogy Havasi Bertalan közölte:

A találkozón aláírták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Európai Unió normáinak megfelelő szándéknyilatkozatot a két ország együttműködéséről a nukleáris energia, elsősorban annak biztonsága területén.

Fokozta a kétségeket egy olyan információ, amit minden jel szerint az iráni hivatalos hírügynökségektől vett át a magyar sajtó egy része: a magyar állam állítólag 85 millió eurós (26,4 milliárd forintos) hitelszerződést ajánlott fel az iráni atomprogramnak. A zavart az okozhatta, hogy az összeg megegyezik egy még előtte, februárban bejelentett hitelkerettel: az állami tulajdonú Eximbanknál "létrehoztak egy 85 millió eurós hitelkeretet, amellyel magyar és iráni vállalatok a vállalatközi együttműködéseiket, export és import tranzakciókat, valamint vegyesvállalatok létrehozását finanszírozhatják."

A hírt előbb a finanszírozással hírbe hozott Eximbank cáfolta lapunknak (de nem azzal, hogy a projekt nem is igényel finanszírozást, hanem csak a saját részvételét illetően), majd Szijjártó Péter írta meg Szél Bernedettnek: "A szándéknyilatkozat az iráni fél részére történő hitelkeret nyújtását nem tartalmazza." Mint most kiderült, ez igaz is, a 85 millió nem vonatkozik az atomdealre – a kérdések azonban maradnak.

AFP / Hans Punz

A már tavaly megkezdett folyamatot betetőző magyar-iráni nukleáris együttműködésről szóló, most az LMP-nek kiadott hatoldalas, három nyelven megfogalmazott dokumentum szándéknyilatkozat, ami jellegénél fogva nem tartalmaz konkrétumokat az együttműködés pontos jövőjét illetően. Pontosabb elképzeléseket esetleg az előkészítő anyagok, szakértői javaslatok tartalmazhatnak nyomokban, ám a Szél Bernadettnek küldött minisztériumi válaszlevél azt írja, azok "közérdekű adatként nem ismerhetők meg", éspedig azért, hogy "biztosított legyen a döntés előkészítésében részt vevő kormánytisztviselők külső befolyástól mentes további feladatellátása", ezen döntés ellen viszont lehet keresettel élni.

Kérdésünkre Ungár Péter, az LMP és az Európai Zöld Párt elnökségi tagja leszögezte: nem tervezik, hogy annyiban hagyják az ügyet, "mindenképpen rá szeretnénk jönni, hogy milyen szakmai, vagy egyáltalán racionális érvek mentén döntött úgy a kormány, hogy éppen a nukleáris energia terén működik együtt Irán kormányával. A jogászaink már dolgoznak az ezzel kapcsolatos lehetőségek feltérképezésén és a következő lépések előkészítésén".

Ami pedig a magyar-iráni szándéknyilatkozat lényegét illeti: az öt évre szóló együttműködés célja valóban, ahogy a kormány eddig is állította, a "békés célú nukleáris iparban folytatott oktatás, képzés, kutatás és fejlesztés", a következő területeken: nukleáris oktatás és képzés (pl. egyetemi kurzusok); a tudás terjesztése (biztonsági tapasztalatok cseréje); nukleáris kutatási és fejlesztési tevékenységek (pl. kis atomreaktorokokkal kapcsolatos tudásmegosztás), végül a kissé homályos "bármely más terület, amely a Felek tevékenységeit és hatásköreit érinti".

Az együttműködés formái című részben olyanok szerepelnek, mint "információk és nézőpontok megosztása" levelezés, jelentések, jogi dokumentumok, szemináriumok, kurzusok formájában, de akár "közös beruházási projektek során" is. Ami pedig az egésznek a már idézett rejtélyes finanszírozását illeti: "Amennyiben a Felek másként nem rendelkeznek, valamennyi költséget az a Fél viseli, amelynél azok felmerülnek." Érdekes, hogy ezen pont második bekezdése már uniós források elköltésére bazíroz: "A Felek törekednek arra, hogy a jelen Szándéknyilatkozat keretein belül felhasználják az Európai Unió által az EU–Irán nukleáris biztonsági együttműködésre elkülönített alapokat."

A dokumentum végig az atomenergia "békés célú", illetve "polgári célú" közös fejlesztését proponálja, de hogy aztán Irán tartja-e magát a kis reaktorokba kerülő magyar input kizárólag civil felhasználásához, az kizárólag rajta múlik, hiszen ennek kétoldalú vagy nemzetközi felügyelete nem szerepel a megállapodásban. Mik lehetnek itt a garanciák?

aeoi.org.ir

"Ez nagyon releváns kérdés, mert az információhiány volt mindig is az iráni atomprogram fő kockázata" – válaszolta kérdésünkre Ungár Péter. "Emlékezzünk vissza, hogy a forradalom előtt még az Egyesült Államok, konkrétan az elismert MIT egyetem is segített az iráni rezsimnek atomenergetikai mérnökök kiképzésében, ezzel a tudással feltehetőleg később annak rendje és módja szerint vissza is élhettek. Észre kellene venni, hogy a világ egyik legkockázatosabb partneréről van szó, aki soha senkivel nem játszott egyenesen, éppen ezért kellene ezt az egészet messziről elkerülnünk."

A hat világhatalom (P5+1, tehát Amerika, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) és Irán által 2015-ben tető alá hozott megállapodás feloldja az iszlám köztársaságot sújtó szankciók nagy részét, cserébe azért, hogy az lemond további nukleáris ambícióiról, és drasztikusan csökkenti plutóniumot is előállítani képes centrifugáinak számát. Urániumdúsítás kizárólag az elhíresült natanzi létesítményben folyhat a jövőben. Nem került be viszont a nemzetközi ellenőrzések "bárhol, bármikor" elve (ezért is ellenezte a megállapodást mindvégig az Irán által azóta is folyamatosan fenyegetett Izrael), a katonai létesítmények kontrollja megfúrható és elodázható. A magyar-iráni szándéknyilatkozat egyáltalán nem részletezi, hogyan kapcsolódik a magyar-iráni projekt Irán nemzetközi kötelesség-vállalásaihoz.

A legvalószínűbb forgatókönyv mindenesetre az, hogy egyrészt Magyarországra jönnek majd tanulni az iráni szakemberek, illetve diákok, és Irán valamelyik létesítményében zajlanak majd a gyakorlati teendők, beleértve a 25 megawattos törpeerőművek fejlesztését. Szakértők szerint nem is az a kulcskérdés, hogy mi "megy be" az iráni projektbe (azt valószínűleg a nemzetközi ellenőrök figyelik, hogy a polgári célú berendezéseket ne lehessen katonai irányba eltéríteni), hanem hogy mi az egésznek a végeredménye, mi a "végtermék"?

Két ok miatt ugyancsak kérdéses a keletkező nukleáris hulladékok közös kezelése. Egyrészt ez Magyarországon is megoldatlan probléma, nálunk nem is létezik hulladékkezelő, csak Bátaapátin egy ideiglenes lerakóhely, másrészt nemcsak a rakéták robbanófejeinek hasadóanyagai veszélyes fegyverek, hanem egy átlagos atomerőmű kiégett fűtőelemei is lehetnek fegyverek, "piszkos bombák" alapanyagai.

"Rendkívül kockázatosnak tartjuk ezt az alkut, és nagyon rossz sejtéseink vannak vele kapcsolatban" – nyilatkozta lapunknak Ungár Péter. "Illuzióink azzal kapcsolatban persze nincsenek, hogy a szankciók alól szabaduló iráni gazdaság sokak számára vonzó most. Azt ennek ellenére semmi nem magyarázza, hogy miért éppen a nukleáris energia terén gondoljuk, hogy együtt kell működnünk velük, miközben Irán pont az atomprogramjával próbálta sakkban tartani a Közel-Keletet, és ezen keresztül a világot hosszú éveken keresztül.

A cikk elkészítésében közreműködött Szabó M. István.