szerző:
hvg.hu

Az egyiktől sikerült elvennie az ékszert, a másik viszont elijesztette.

A 37 éves budapesti Cs. Péter hétfő délután a XIII. kerületben, a Szegedi úton csapott le az egyik áldozatára: kitépte a nő nyakából az arany nyakláncát.

Két nappal később egy kerülettel odébb, az újpesti Batthyány utca és az Attila utca kereszteződésében próbálta megismételni a produkciót, ám a nyaklánc mellé a sértett táskáját is igyekezett magával vinni. A nő azonban segítségért kiáltott, Cs. pedig úgy döntött, olajra lép.

A rendőrök már az első bűncselekmény után beazonosították a férfit, és elfogatóparancsot adtak ki ellene, szerdán pedig el is fogták az angyalföldi kórháznál.

A rendőrök előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mindent felforgat az Ajax BL-elődöntője

Mindent felforgat az Ajax BL-elődöntője

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták

Változtat a Microsoft, de továbbra is rengeteget fizet, ha valaki talál egy hibát

Változtat a Microsoft, de továbbra is rengeteget fizet, ha valaki talál egy hibát

Itt a húsvét, bedugultak a határok

Itt a húsvét, bedugultak a határok

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Így változik a boltok nyitvatartása a hosszú hétvégén

Így változik a boltok nyitvatartása a hosszú hétvégén