szerző:
Tetszett a cikk?

Lakatos Béla, Ács polgármestere, nyíltan vállalja cigány származását, 2015-ben lépett ki a Fideszből, miután besokallt Orbán cigányozó beszédétől. Sikeres polgármester, aki 2018-ban a Momentum támogatásával indul az országgyűlési választáson. Jelölti bemutatása után interjút adott a hvg.hu-nak.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A miniszterelnök két éve nagykövetek előtt azt mondta: „nem szabad sem politikailag, sem észszerűség szempontjából, mert minden népnek joga, hogy az ottani őshonos nép határozza meg, kivel kíván együtt élni. Mint ahogy nekünk is az adottságunk, hogy függetlenül, hogy ki mit gondol róla, hogy szereti-e a túrós csuszát, vagy nem, Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik valahol valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk. Ez a mi helyzetünk, ez egy adottság, ezt senki nem kifogásolhatja se így, se úgy, nekünk kell ezzel együtt élnünk, de mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel.”

Ez volt az utolsó csepp Lakatos Béla ácsi roma polgármesternek, ezt követően kilépett a Fideszből.

hvg.hu: Mennyire rizikós hivatalban lévő polgármesterként elindulni az országgyűlési választáson egy ellenzéki párt támogatottjaként?

L. B.: A Fidesz mára az erő politikáját folytatja, amit az önkormányzatiság területén is érzékelünk. A rendszer annyira központosított, hogy ha akarja a kormánypárt, akkor meg tudja nehezíteni egy polgármester dolgát.

hvg.hu: És megnehezíti?

L. B.: Valamikor előfordul, valamikor nem. Nekem jó a viszonyom a helyi fideszesekkel, ami talán abból is fakad, hogy Ács a mérleg nyelve szerepét tölti be a térségben, a harmadik legnagyobb település és 2014-ben a legnagyobb arányban szavaztak itt a Fideszre, miután arra kértem a helyieket, támogassák a pártot.

hvg.hu: Megbánta kilépése óta bármikor, hogy hátat fordított a Fidesznek?

L. B.: Nem azt bántam meg, hogy kiléptem a Fideszből, hanem azt, hogy be. Azt többször is. A kilépésemre visszatérve:

a menekültkérdést nem lehet úgy kezelni, mint egy pestist. Ráadásul arra a cigánykérdésre hivatkozni ebben a kérdésben, amit soha nem próbáltak megoldani, felháborító.

hvg.hu: Mikor lépett be a Fideszbe?

L. B.: 2004-ben. Az az igazság, hogy már a kilépésem előtt több olyan pofont is kaptam a párttól, ami miatt el kell volna gondolkodnom azon, hogy otthagyom őket. Úgy gondolom, szakmai körökben elég ismert a nevem roma szakértőként, de a 2010 óta regnáló Fidesz-kormány egyszer sem kért tőlem segítséget – egy titkos alkalmat leszámítva, de az sem volt hosszú együttműködés –, egészen a hétfői napig, akkor megkerestek.

©

hvg.hu: Mert hallották, hogy a Momentum indítja egyéniben?

L. B.: Azt nem tudom, nem hiszem. De kaptam egy levelet az Emmitől, hogy meghívnak a Roma Koordinációs Tanácsba, jelenjek meg és vegyem át a megbízólevelem Balog Zoltán minisztertől. Köszönettel visszautasítottam a meghívást. Erre – ha komolyan gondolják – lett volna alkalmuk korábban. Ma a romapolitikában nem történik más, csak az, hogy megvesznek néhány embert, akik megválasztanak egy látszólagos roma vezetést, és akkor ez a kör jól él, mint hal a vízben, ők a kiskirályok. Közben a cigányság kilencvenöt százaléka a nyomor szélén tengődik.

hvg.hu: Ott volt a Lungo Drom szolnoki kongresszusán a hétvégén?

L. B.: Dehogy, szerintem be sem engedtek volna. Farkas Flóriánt azonban jól ismerem, amikor huszonéves fiatal voltam, felhívott az Országos Roma Önkormányzat, hogy legyek a Roma Kutatóintézet munkatársa. Amikor elvállaltam a feladatot, akkor derült ki, hogy nincs is ilyen intézet, a történet csak arról szólt, hogy támogatásokat kell kapni, amiért szükség volt egy intézetre. Rövid távon felmondtam, megmondtam, nem vagyok alkalmas arra, hogy ilyen-olyan pénzeket rakosgassak egyik helyről a másikra.

Úgy gondolom, a Farkas-féle roma önkormányzat ma sem működik másként, mint mondjuk 1994-ben, csak akkor milliókról szólt a történet, most milliárdokról.

hvg.hu: Mi hiányzik ma a romapolitikából?

L. B.: Politikai elszántság. Emlékszem arra, amikor Göncz Árpád arról beszélt, hogy ez az ország több ezer fiatal romát veszít el azzal, hogy nem támogatja őket megfelelően. Ez máig meghatározó élmény a számomra. Ezek a gyerekek nem rosszabb képességűek a születésükkor, vagy amikor óvodába mennek, az iskolában szakadnak le, ezen kellene változtatni.

hvg.hu: Most ugyanannak a pártnak a jelöltje, mint Göncz unokája, Benedek Márton.

L.B. Igen? Nem is tudtam.

hvg.hu: Soha nem érzékelt politikai szándékot a probléma megoldására?

L. B.: Sajnos ebben van tapasztalatom. Már az Antall-kormányban is belülről láttam a rendszert, akkor végeztem az egyetemen, és egyből roma referens lettem Szegeden. Szörnyű volt a helyzet, még működött az elkülönítés is, roma iskolák, satöbbi. Aztán történt előrelépés, az első Fidesz-kormány alatt azért dolgoztam, mert azt láttam, elindult valami. Az MSZP–SZDSZ-kormányok idején aztán az egész rendszer a jogvédelemre koncentrált, amire mindig azt mondtam, ha sokan vannak a boltban és rálépnek a lábamra, az nem azért van, mert cigány vagyok, hanem azért, mert sokan vannak. Nem lehet azt mondani, hogy minket elnyomnak, mert cigányok vagyunk, teljesítenünk is kell.

hvg.hu: Hogyan látja a 2010 óta eltelt időszakot?

L. B.: A politikai kóklerség felé vitték a romák ügyét. Rendszerszintű lett a korrupció, csak elsikált milliárdokat látni.

hvg.hu: Bemutatkozásában azt mondta, roma városvezetőként megunta, hogy olyanok képviselik őket, akik nincsenek messze a törvényes bűnözői szinttől. Azonban az igazság az, hogy Farkas ellen nem folyik büntetőeljárás, nyomozások csak az ORÖ különböző programjaival kapcsolatban zajlanak.

L. B.: Azt gondolom, hogy több milliárd forintot vettek el cigányok százezreitől, ezzel a pénzzel pedig nem tudnak maradéktalanul elszámolni. Ha én polgármesterként nem tudnék az utolsó fillérig elszámolni egy pályázati pénzzel, óriási bajban lennék. Ha Hofi élne, biztos kiparodizálná azt, ami most az ORÖ háza táján történik. Bár, mégsem, mert ez nem más, mint államilag támogatott korrupció.

©

hvg.hu: Mit csinál ön szerint ezzel a magyar kormány?

L. B.: Fedezi a roma vezetőket, és nem engedi el a kezüket. Ráadásul Balog miniszter úr Szolnokon képes volt azt mondani, hogy Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök.

hvg.hu: Nézte már, hogy kivel kell megmérkőznie a parlamenti helyért? 2014-ben a Fidesz és Czunyiné Bertalan Judit nyert magabiztosan, aki volt államtitkár, most kormánybiztos.

L. B.: Ácson pedig 64 százalékot kapott, ami kimagasló eredmény, de garantálom, hogy most nem fog annyit.

A többi jelöltről csak annyit, hogy bízok a demokratikus ellenzék józan eszében.

hvg.hu: Ez azt jelenti, hogy ne indítsanak ön ellen senkit a balon, hanem álljanak be ön mögé?

L. B.: Egyéniben nem biztos, hogy ugyanaz fog történni, mint országosan.

hvg.hu: Ez még mindig túl sejtelmes.

L. B.: Mindenkinek mérlegelnie kell, hogy le akarja-e váltani a Fideszt. Úgy gondolom, ebben az egyéni körzetben én vagyok a legesélyesebb, a Fideszt pedig csak akkor lehet leváltani, ha a kormánypártok és a Jobbik mellett egyetlen demokratikus jelölt van. Polgármesterként elég népszerű vagyok, Magyarországnak pedig előrelépés lenne, ha egyéniben egy roma származású jelölt képviselői helyet nyerne.

hvg.hu: Miért pont a Momentum?

L. B.: A fiatalok lendülete és energiája miatt.

hvg.hu: Párttag?

L. B.: Nem, amikor kiléptem a Fideszből, megfogadtam, hogy soha többé nem leszek párttag. Ragaszkodom a függetlenségemhez, de szimpatikus a Momentum tisztasága.

hvg.hu: Olvasta a Momentum programját? Ha rákeresünk a több mint 300 oldalas dokumentumban azokra a kifejezésekre, hogy roma és cigány, hét darab találatot kapunk összesen.

L. B.: Az nem sok. A programalkotás folyamatában nem kerestek meg, így ahhoz nincs közöm. De azt gondolom, hogy a szociális ügyek, amiket leírtak a programban, jótékonyan érintik a romákat is. A romák számára talán a személyem lehet a garancia, ha megválasztanak, kardinális változások indulnak.

hvg.hu: Például?

L. B.: Az oktatási rendszert gyökeresen újjá kell szervezni. Úgy gondolom, az integrációnak jogosultsága van, ugyanakkor nem minden településen lehet integrálni, azonban a tankötelezettséget mindenhol vissza kell állítani 18 éves korra. A roma nőkre pedig sokkal nagyobb fókuszt kell helyeznünk, ugyanis ezekben a családokban az anya nagyon meghatározó, ha ő azt mondaná egy gyereknek, hogy tanuljon, jelentős eredményt lehetne elérni. Továbbá roma értelmiségnek nem eladnia kellene magát a többségi társadalomnak, hanem megmutatnia és a saját közösségén belül példát állítani.

hvg.hu: Feladná a polgármesterséget a parlamenti székért cserébe?

L. B.: Fel, mert erre van szükség. Helyben már megtettem, amit tudtam. Ma már országos szinten kell cselekedni, és úgy érzem, 48 évesen még van tíz jó évem, hogy tegyek valamit a romák integrációjáért.

hvg.hu: Tíz év elég lehet a látványos változás elérésére?

L. B.: Ennyi idő alatt felfelé ívelő pályára lehet állítani a romák ügyét.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Tóth Richárd Itthon

A Momentum egyéni jelöltjei között van egy exfideszes polgármester is

A Momentum előállt 106 egyéni jelöltjével. Vállalta a megmérettetést a pártelnök, Fekete-Győr András és az elnökség tagjai, Soproni Tamás, Cseh Katka, Dukán András és Orosz Anna is. A párt vezetéséből korábban távozó Kádár Barnabás szintén jelölt, Pottyondy Edina azonban kimaradt.

Ítéletidő és áramszület Csehországban

Ítéletidő és áramszület Csehországban

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen

Orbán téved, nem azért oltanak előbb a britek, mert kiléptek az EU-ból

Orbán téved, nem azért oltanak előbb a britek, mert kiléptek az EU-ból