A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Életveszélyesen megsérült egy mezőgazdasági telep dolgozója Zalaszentbalázson, mert ráborult egy targonca – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A baleset szerda délben történt, eddig ismeretlen körülmények között.
Az első információk szerint a férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett – közölte a rendőrség.
Az MTI úgy tudja, hogy a férfiről a munkatársainak sikerült leemelniük a targoncát. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, a sérültet újra kellett éleszteni.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.