Nagy Gábor: Egyedül nem megy?

Pofonegyszerű matematikai feladvány, de rendkívül bonyolult politikai és erkölcsi dilemma annak eldöntése, hogy a Botka-bukta utáni korszakban a baloldali ellenzék összefogjon-e a Jobbikkal. A számok ezt diktálnák, hiszen az egyfordulós választási rendszerben a Fidesz relatív többséggel is tarolhat az egyéni választókörzetekben, ha a többi szavazat megoszlik a néppárti cukiságköntöst magára öltő korábbi szélsőjobboldali alakulat és a civakodó kisebb pártok között.

De lehet-e a NER lebontása érdekében feledni a gárdamúltat, a kurucinfós kötődést, a cigányozást és az antiszemitizmust?

Azt emlegetni – mint több liberális facebookozó –, hogy Churchill sem azért fogott össze Sztálinnal, mert annyira emberségesnek és demokratikusnak találta a szovjet rezsimet? És még csak nem is egy választási szövetség érdekében, hanem kezdetként kimenni az utcára, és tüntetni a Jobbik mellett, ha a kormány ügyészségi nyomozással és számvevőszéki ellenőrzéssel megpróbálja tönkretenni.

Mert a Fókuszban rovat összeállítása szerint éppen erre tesz most kísérletet. Mint a Vona Gábor Jobbik-elnökkel készült interjúból kiderül, ha a baloldali ellenzék nincs is felkészülve arra, mit tegyen, ő már számol azzal, hogy feloszlatják az általa vezetett pártot. Ami szerinte a Fidesz részéről annak beismerése lenne, hogy a Jobbik az ellenzéken belül kihívó erőként megmutatkozó alternatíva. Ezt persze aligha gondolhatta annak idején az ifjú Vona, aki Orbán Viktor talpasaként szervezte a polgári köröket. Az elemzésből kiderülnek a lehetséges forgatókönyvek is, amelyek egyikeként az esetleg betiltott Jobbik helyett Új Jobbik jelenik meg, s összekovácsolódik az ellenzéki egység, ami aligha a kormánypárt érdeke. Az erejét vesztett, megingatott politikai hitelességű, pénztelen és ezért az Orbán-kormányra valójában veszélytelen Jobbik lenne az ideális választási ellenfél a Fidesznek.

Választási megfontolások indokolták azt is, hogy a kormány a tavaly befolyt 2500 milliárd forintos többletbevételből főleg a reménybeli szavazatokra kacsingatva szórta a pénzt – írja a Gazdaság rovat cikke. Mint a most nyilvánosságra hozott zárszámadásból kiderül, az összegből veszteség nélküli költségvetés és két százalékpontos államadósság-csökkentés is kijött volna – ám ilyesféle gondolkodás a németek sajátja, meg is látszik, hova jutottak vele, még egy kancellári kisvasútra sem futja nekik Hamburgban. A többletből alig jutott pluszpénz az úgynevezett emberi erőforrásokra. Így például

az egészségügyben árversenyre kényszerítenék a sokak számára a túlélést garantáló onkológiai szerek gyártóit.

Az oktatásban pedig az eltrükközött fizetésemelés miatt is egyre súlyosabbá váló pedagógushiányt próbálják enyhíteni már szaktárgyismerettől is független helyettesítésekkel, illetve tanári végzettség nélküli munkavállalók becsatornázásával. Mindkét jelenségről a Magyarország rovat ír.

Az egyedül nem megy dilemmáját két európai országban is mérlegre tehetik – derül ki a Világ rovatból. Az osztrák választás tétje, hogy a három meghatározó pártból melyik kettő alkot majd koalíciót. Katalóniában pedig a makacs függetlenségpártiak számolgathatnak, nem jönnek-e jobban ki, ha bent maradnak Spanyolországban. A szavazókat mindkét országban a populizmus és a radikalizálódás bolondította meg, ami a Portrénkban megszólaltatott Philip Zimbardo szociálpszichológus szerint Amerika mellett Magyarországon is hódít. Ahol a dilemmázó ellenzék könnyen úgy járhat, ahogy Garas Dezső és Kern András megénekelte a kupléjában: „Mi egymás nélkül annyit érünk, mint egy fél nadrág.”

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő