„A nevelőapámtól tanultam meg, hogy nem érdemes olyan pályát választani, ami nem a szenvedélyem. A Füles magazin főszerkesztőjeként még a családi nyaralást is képes volt otthagyni pár nap után a munkájáért” – von párhuzamot a saját hivatástudatával a 41 éves „adólázadó” Szentesi Kálmán, aki főállásban repülőgépek földi kiszolgálásával foglalkozik.
Békéscsabán született, kétéves korában elváltak a szülei, akkor gyógyszerész édesanyjával és – ma nyelvészként dolgozó – nővérével Budapestre költöztek. Dunaújvárosban járt főiskolára, ahol az angol mellett az informatika szakot is elvégezte. Még a tanulmányai alatt elkezdett a helyi napilapnak dolgozni, később sportújságíró, majd informatikai szakíró lett. „Amikor az online hírözön kezdett bedarálni, elmentem egy luxus-óceánjáróra fotósnak. Ott lehet igazán újragondolnia az embernek az életét.”
Régi álmát követte, amikor pár évvel később jelentkezett a légiforgalmi irányítói tanfolyamra: „Gyerekkoromban sokat játszottam repülőgép-szimulátorral, és mindig azt a részt élveztem a legjobban, amikor a toronnyal beszélgettem.” Csakhogy abban az évben nem fért bele a tanfolyami létszámkeretbe, így – terve szerint ideiglenesen – elhelyezkedett a repülőgépek földi kiszolgálásának felügyelőjeként, először a török Celebinél. „Végül megtetszett a rampás élet: gyönyörű az ősz meg a tél kint a ferihegyi betonon.” Másfél évig dolgozott Katarban, hasonló poszton, majd 2013 végén hazajött. Most egy légicég európai középvezetője.
Kereskedelemben dolgozó párjával éppen költöznek Zuglóból Szigetszentmiklósra, családi házba. Kétszer már teljesítette az Ironman triatlont, a sportolás mellett szenvedélyes netes trollkodó: „Lelkesen osztom az összeesküvés-hívőket, például a védőoltás-tagadókat és a lapos Földről szóló elmélet támogatóit.”
HVG: Miután megpróbálta visszaigényelni a befizetett adóelőlegét, mert elege lett abból, hogy az elveszíti közpénzjellegét, többszörösen vegzálták ezért a hatóságok. Csak pár hete szüntették meg a nyomozást ön ellen. Most, hogy közeledik az év vége és az adóbevallások ideje, biztat-e bárkit arra, hogy kövesse a példáját?
Szentesi Kálmán: Ódzkodom attól, hogy bárkit polgári engedetlenségre buzdítsak. Már így is megvádoltak hatósági rendelkezés elleni uszítással, mert állítólag lázítottam a népet. Volt ugyanis egy erre utaló mondat a NAV-nak írt levelemben. Szerencsére a bíróság egyelőre nem a mondatok, hanem a tettek alapján mérlegel. De nincs is olyan állapotban a magyar társadalom, hogy érdemes lenne bármire biztatni.
Megijedt? Nem volt tisztában a jogszabályokkal, mielőtt belefogott a tiltakozásba?
Van némi affinitásom a jogi ügyek iránt, és úgy gondoltam, nagyjából be tudom lőni, milyen következményekkel járhat az effajta akció. De tévedtem: a hatalom ilyen fokú túlreagálására nem készültem. Gondoltam, hogy meglesz majd a hivatalos szájkarate – ehelyett meg akartak büntetni. Már a bírság 408 ezer forintos összege is iszonyúan eltúlzott volt, a védelmemet vállaló Transparency International Magyarország jogi szakértői szerint is. Ezért is fordultunk bírósághoz. Ráadásul visszamenőlegesen elkezdték vizsgálni a 2014-es bevallásomat is, aztán megvádoltak magánokirat-hamisítással, hatóság elleni uszítással, költségvetési csalással. Eddig csak a karaktergyilkosság maradt el – de gyanítom, az is csak azért, mert nem vagyok elég ismert.
Akár az is lehetett volna: pár éve egy sci-fi blog szerzője volt, az Ómagyarország című sztorijuk első kötete könyvben is megjelent. Netán akkor is a lázadó szerepet választotta?
Persze, hiszen kellett a sztoriba egy rosszfiú! Arról kreáltunk interaktív sztorit öt szerzőtársammal, hogy mi lenne, ha Komárom-Esztergom megye egy része átkerülne a Krisztus előtti második századba úgy, hogy az infrastruktúra megmaradna. Mindenki a saját karakterével próbált boldogulni. Én boszniai veteránt alakítottam, aki a budapesti alvilág prominens képviselőjeként, egy átmulatott éjszaka után ragadt ott Esztergomban – és a múltban.
Élvezi a sztárságot? Amióta visszakérte az adóját, egyesek a nép hősének tekintik.
Őszintén megmondom, hogy igen, bár néha túl sok a felhajtás. Végül is az volt a célom, hogy az adó-visszaigénylési kísérletem híre minél több emberhez eljusson. Ha a NAV piszkál egy állampolgárt, azonnal tömeges szimpátiát vált ki az ügy. Én lényegesebbnek tartom a történetben, hogy a 408 ezer forintos bírság végre megfogható összeg, ezzel a nagyságrenddel az átlagember is tud mit kezdeni. Mészáros Lőrinc gazdagodását már nem tudják felfogni, ahogy az MNB-alapítványok 260 milliárdos apanázsát sem – ami valójában az én akcióm konkrét kiváltója volt. Bele sem gondolnak: a közpénz úgy keletkezik, hogy mi adjuk össze.
Mindig ilyen kritikus másokkal?
Alapvető gond van azzal, ahogyan az emberek nagy része a saját szerepét képzeli a felelős állam kialakításában. Segítene a tisztánlátásban, ha nem magáncégek dolgoznának az állam adóbeszedőjeként, hanem mindenki megkapná a bruttó fizetését, mint az USA-ban, aztán neki kellene kiszámolnia és elutalnia a fizetendő sarcot. Akkor többen feltennék a kérdést: hová tűnt, amit beadtam a közösbe, mire fordították? Abban viszont súlyos agymosásra lenne szükség, hogy ne gondolják azt az emberek: azért kell valakit maguk fölé helyezni, hogy ő mondja meg, mi történjen. Nem Orbán tette ilyenné az országot, amilyen, épp fordítva, az ország tette ilyenné Orbánt. Mondhatjuk úgy is, hogy megtalálta a piaci rést.
Vigyázzon, még a végén felkérik NAV-elnöknek, ha ilyen ötletekkel rukkol elő! Annak idején Vitézy Dávid is addig kritizálta a BKV-t civilként, amíg kinevezték cégvezérnek.
Sosem lennék NAV-elnök, mert nem értek a számokhoz.
Inkább vállalna politikai tisztséget?
Egyetlen párt megkeresésére sem mondtam igent, mert a politikusokat is szeretik utálni az emberek. Hitelesebben tudom a mondanivalómat egyszerű dolgozó-adózó állampolgárként átadni.
A főnökei mit szóltak a magánakciójához?
Korrektül azt mondták: nem is támogatnak, de nem is korlátoznak a véleményem kifejtésében.
Nem lett volna egyszerűbb, ha külföldön marad? Dohában vélhetően kevésbé voltak anyagi gondjai.
A másfél éves katari munka nagyon megváltoztatta hozzáállásomat a világhoz. Azelőtt a politikai botrányok rendre agresszív válaszreakciót váltottak ki belőlem. Aztán némi megspórolt pénzzel és egy jó itthoni állásajánlattal a zsebemben erre rákerült egy erős szűrő. És nagyon szomorú, hogy ennyire függ az ember anyagi helyzetétől, hogy mennyire érdekli, amit az ország vezetői művelnek.
Végül mikor sikerült átütni az ingerküszöbét?
Talán amikor kopaszokkal lehetetlenítették el a népszavazást. Főleg az a pökhendiség zavar, amit nap mint nap az arcunkba tolnak választott politikusaink – épp csak azt nem teszik hozzá, hogy semmi közünk ahhoz, amit csinálnak. Az átlagember pedig nem érti, hogy lényegében őt köpik szemközt, amikor ellökik az újságíró mikrofonját, és nem válaszolnak a kínos kérdésekre. Az ilyen politikus menjen el inkább cipőfelsőrész-készítőnek vagy vállfafaragónak – annyi szép szakma van a világon!
G. TÓTH ILDA