„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az MSZP szerint politikai támadás érte a kezdeményezést.
Egyelőre nem kezdődhet meg a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtés, a Fővárosi Választási Bizottság támogató döntését ugyanis a fellebbezési határidő lejártának napján megtámadták – írta a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében Horváth Csaba.
A politikus szerint aligha valószínű, hogy él Budapesten akár csak egyetlen olyan polgár is, akinek fáj a metró akadálymentesítése, a népszavazási kezdeményezést tehát nyilvánvalóan politikai támadás érte. Hozzátette: elszomorító, hogy Orbán Viktor és Tarlós István hívei a kerekesszékesek, az idősek, nehezen mozgók és a babakocsival közlekedők közös ügyét próbálják ellehetetleníteni.
Horváth emlékeztetett: a fellebbezés felterjesztése után a Kúriának 30 napja van dönteni, február elején tehát kiderül, hogy elindulhat-e az aláírásgyűjtés az ügyben.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.