Nem ismerhetőek meg a Pharaon-ügy kulcsfigurájával kapcsolatos iratok

A külügy sokáig hitegette Demetert, aztán végül jogi kifogást emelt az iratbetekintés ellen. Az LMP-s képviselő azt próbálja megtudni, mivel indokolta a Fidesz 1999-ben, hogy épp Zaid Naffát szerették volna a jordániai konzuli székben látni.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem ismerhetőek meg a Pharaon-ügy kulcsfigurájával kapcsolatos iratok

Bár többször megígérték, most úgy fest, mégsem ismerheti meg Demeter Márta LMP-s képviselő a jordániai tiszteletbeli konzul, Zaid Naffával kapcsolatos dokumentációt, írja az MNO. Demeter a Naffa kinevezésével kapcsolatos iratokba szeretett volna beletekinteni: 1999-ben még a Fidesz kezdeményezte Jordániánál, hogy Naffa legyen a konzul. Szijjártó Pétertől Menczer Tamásig sokan megígérték a betekintést, de az időpontok egyre messzebbre szóltak, a kifogások sora egyre nőtt, végül az információs önrendelkezési jogra hivatkozva elutasították a betekintési kérelmet.

Naffa ismertette meg az azóta elhunyt, sokszorosan körözött szaúdi milliárdos Ghaith Pharaont Orbán Viktorral, és tőle tagadták meg kétszer is nemzetbiztonsági okok miatt a magyar állampolgárságot.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.