szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Tarr Béla nem unja, de sokallja a fesztiválokat, a díszdoktorságot, az életműdíjakat. A rendezőnek az életműdíjak is a terhére vannak, ennek oka, hogy nem tudja már hová tenni őket, és az értékük is devalválódott. A mai film pedig már nem az ő nyelve.

Interjút adott az Élet és Irodalomnak a legfontosabb magyar kortárs rendezőként számon tartott Tarr Béla, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló alkotója. A rendező beszélt arról, mivel foglalkozik ma, miért nem csinál filmet, elfogadna-e pénzt Andy Vajnától, és milyen a viszonya a rendszerváltáshoz.

Tarr a közelmúltban egy szarajevói magánegyetemen tanított, ahol az volt a lényeg, hogy a világ minden tájáról odacsődítettek kezdő filmeseket, de tanítás helyett inkább fölszabadítani akarták ott a fiatalokat. De aztán elfogyott a pénz, ma már csak Lille-ben tanít Tarr. Közben járja a világot, és a Föld számos pontján tart előadást. De nem jó kedvében repül ezer kilométereket.

Jókedvről egyáltalán nincs szó, de mivel Magyarországon most nincs számomra tér, mégsem ülhetek otthon, várva jobb időkre

– mondta. Tarr kísérletezgetett itthon is, volt produceri irodája is, a TT Filmműhely, de azt most fagyasztja, „és ha egyszer jobb idők jönnek – ha jönnek még jobb idők –, akkor újra dolgozni kezdünk vele.” Az eredeti koncepciója ezzel az volt, hogy fölfedeznek új embereket, és lehetőségeket biztosítson nekik.

„Szóval tele voltunk ötlettel, ambícióval, és már el is nyertük rájuk a Magyar Mozgókép Közalapítványtól a támogatást, amikor hirtelen mindennek vége lett, az MMK-nak is meg a reményeinknek is, mert jött Andy Vajna és az ő Magyar Nemzeti Filmalapja. És akkor döntenem kellett: vagy elfogadjuk ezt a helyzetet, és beadjuk újra ehhez az új, az Orbán-kormány által létrehozott hivatalhoz a pályázatokat, amelyekkel egyszer már elnyertük egy demokratikus szisztémában a támogatást, vagy nem fogadjuk el, nem tekintjük a rendszert legitimnek, és felfüggesztjük az iroda működését. És én az utóbbi mellett döntöttem” – mondta.

Zsűrielnök is volt több helyen, például Mexikóban, miközben workshopot csinált Tibetben, és gyűjtögeti az életműdíjakat, ahogy fogalmazott. Bevallja, a terhére van ez, mert „egyrészt már nem tudom őket hova tenni, másrészt meg devalválódnak. Ha túl sok van, akkor elveszítik az értéküket.” Az életműdíjak mellett díszdoktori címekkel is elhalmozzák, de ezeknél sokkal fontosabbak számára a tanítványai, őket valójában gyűjti.

A rendszerváltásról azt mondta Tarr, hogy talán volt pár év, amikor reménykedni lehetett, innen visszanézve azt egy másik korszaknak nevezte, amikor hinni lehetett, hogy olyan lesz az ország, amilyenre ők csinálják. „És ez így is történt, legalább ebben a hitünkben nem csalatkoztunk: az ország olyan lett, amilyenre mi formáltuk. Nem mondhatjuk, hogy ezt valaki más baszta el, ezt mi basztuk el. Úgy, ahogy van, közösen, tízmillióan.” Ide sorolja saját magát is, úgy érzi, felelős azért, ami van.

A filmezésről azt mondta, miért ismételgetné magát, ha már mindent elmondott? Azért nem csinál több filmet, mert „amiről beszélni akartam, azt mind elmondtam.” És egyébként is, a filmezésnek ma már egy új, egyelőre ki nem talált nyelve van szerinte. „Én világéletemben filmkamerával dolgoztam, annak a nyelvét értem, azon beszéltem, azt építgettem és fényesítgettem negyven éven át, és annak a nyelvtana szerint fogalmaztam. Az a nyelv az enyém volt, azon tudtam filmet csinálni. Egy másik nyelven nem tudok. Hát hogyan? Egy idegen nyelven mindig másképp, szegényesebben, kevésbé kifejező módon beszél az ember, még akkor is, ha jól beszéli. Egyszóval, ez nekem már nem megy, na. Nem megy.”

Szóba került Andy Vajna és az ő nevével fémjelzett filmes korszak, Tarr szerint jött a kiéheztetés, majd a beletörődés korszaka. A mostani filmes sikerek meglátása szerint nem legitimálják a fennálló rendszert, ahogy a Rubik-kocka sem legitimálta a Kádár-korszakot, mondta. Azonban nincs rossz véleménnyel azokról sem, akik elfogadják a filmalapos pénzeket, mert amit elfogadnak, azok adófizetői pénzek.

Más kérdés, hogy ha én most – feltéve, de meg nem engedve – filmet csinálnék, akkor biztos, hogy ezektől nem kérnék rá egy fillért sem.

Az más kérdés, ha ő pályázna, minden bizonnyal nem nyerne. De nem is pályázik, „mert meg tudnám másképp is oldani. De eszembe sem jut bárki fölött erkölcsi ítéletet hozni, mert tudom, hogy valahogy túl kell élniük ezt a helyzetet. Ennek nem lenne értelme. Tudom egyébként azt is, hogy vannak, akiknek ezért lelkiismeret-furdalásuk van, vagy már meg is bánták, hogy szóba álltak velük... De nem vagyunk egyformák, na! Van, aki erősebb, van, aki kicsit gyöngébb, van, akinek nagyobb a családja, van, akinek nagyobb a banktartozása, és ezek feszítő és kegyetlen dolgok...”

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!