A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Növelt létszámú szakértői állománnyal készül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az új európai adatvédelmi rendelet hatálybalépésére – a hatóság elnöke erről egy szakmai konferencián beszélt.
Az Európai Unióban május 25-től alkalmazni kell az új egységes adatvédelmi szabályozást, Péterfalvi Attila NAIH elnök közlése szerint erre készülve a hatóság plusz negyven embert kért a kormánytól, ami az adatvédelemmel foglalkozó stábjuk nagyjából megduplázását jelenti. Kitért arra is, hogy az új európai adatvédelmi rendelet hatálybalépése előtt több törvény – köztük kétharmados rendelkezések – módosítására is szükség van. Például ahhoz, hogy a NAIH május 25. után is adatvédelmi hatóságként tudjon eljárni, a parlament kétharmados többségének meg kell szavaznia a szükséges törvénymódosítást, melyben erre a feladatra kijelölik a hatóságot.
Az új adatvédelmi rendelet célja, hogy az Európai Unióban egységes adatvédelmi gyakorlat jöjjön létre. Ez a gyakorlatban azt jelenti – mondta Péterfalvi Attila –, hogy lesz egy európai adatvédelmi hatóság, s annak működik minden tagországban egy "fiókszervezete", ez Magyarországon a NAIH.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai adatvédelmi testület – amelynek vezetőjévé a múlt héten választották meg az osztrák adatvédelmi hatóság vezetőjét – nem csak tanácsadó, véleményező szerv lesz, az állásfoglalásait kötelező lesz betartani.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.