Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
P. László azonban csak a lélekvándorlásról szeretett volna beszélni a hétfői tárgyalási napon a Fővárosi Törvényszéken, ott, ahol apját és húgát hallgatták meg.
Azonban Kalina József bíró azonban kijelentette, a lélekvándorlásról nem hajlandó meghallgatni a vádlottat. Megírtuk korábban, hogy márciusban minden hétfőn tárgyalják a Teréz körúti robbantás vádlottjának ügyét, a Magyar Nemzet a mostani tárgyalásról azt írta, a vádlott testvére vallomása elején kijelentette, a merényletet nem a bátyja követte el. Ezt alátámasztó bizonyítékról nem tud, de ismeri a testvérét, ez alapján biztos benne, nem ő az elkövető.
„Sosem csinált hasonlót, nem bántott senkit. Gyerekkorában ő védte azokat, akiket bántottak” – mondta. Az apa ezzel szemben arról beszélt, fiát annak idején kifejezetten biztatni kellett, hogy ne féljen legalább saját magát megvédeni, ha bántják.
Szóba került P. László anyja is, a húg most azt mondta, édesanyjuk az elmúlt időszakban találkozóra hívta őt, ahol a bátyjáról kérdezősködött, hasonlóan, mint az ügyészség. A nő feltételezte, anyja a nyomozó hatóságnak dolgozik.
Abban az apa és a húg is egyetértettek, a P. László elleni terhelő bizonyítékokat odacsempészték, manipulálták. A testvér a rendőrségen tett vallomásában még arról is beszélt, hogy egy ismerőse szerint – és ezt a vélekedést ő is osztja – „Orbán rendezte meg” a pokolgépes robbantást. Az apa szerint a robbantás egyértelműen politikai hátterű volt, az áldozatokat és fiát mint bűnbakot is előre kiválasztották.
Később P. László még többször jelezte, hogy a lélekvándorlás tanáról értekezne, mert szerinte amiatt van itt.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.