szerző:
hvg.hu

Orbán azt ígérte, a választások után elégtételt fognak venni, de most "vérszegény ellenzéki pártocskák" helyett szerinte egy nemzetközi birodalommal kell megküzdeni, amit Soros György neve fémjelez.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A Kossuth téren tartott ünnepi beszédet március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök. A kormánypárti szimpatizánsok előtte Békemenettel vonultak a helyszínre lengyel tüntetőkkel együtt, ahol csak beléptetőkapukon keresztül lehetett bejutni a Parlament elé.

Orbán beszédében felidézte, "Kossuth apánk" idejében azt írták, a magyar és a lengyel két tölgy, amely külön nőtt, de együtt, ezért egymás életének feltételei, ha pedig a lengyelek erősek, segítenek a magyaroknak, és fordítva. A Békemenet Orbán szerint a lengyelek melletti kiállás is volt: "tiszteletet Lengyelországnak!" – mondta, utalva az Európai Bizottság Lengyelország elleni eljárására.

Orbán ezután rátért a választásokra. Kijelentette, három hét múlva ismét Magyarország sorsáról döntünk, és

ezen a választáson nem 4 év lesz a tét.

Azt mondta, tudta, hogy sokan lesznek a beszédén, és most komoly dolgokat kell megbeszélniük, majd közölte, hogy "mi vagyunk az 1848-as forradalmárok utódai". Kifejtette, meg kell érteni, hogy mi történik, mert különben nem tudnak az emberek jó döntést hozni április 8-án.

©

Felidézte, hogy Petőfiék megmondták: rabok legyünk, vagy szabadok, akkor pedig mindenki tudta, hogy erre mi a válasz. Orbán szerint most a legnagyobb csata, amit együtt megvívhatunk, még előttünk van, és "minden jel szerint most van előttünk".

"El akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint 100 éve Trianonban, hanem hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, idegeneknek, akik nem tisztelik a törvényeinket, a kultúránkat. Azt akarják, hogy mostantól ne mi, és a leszármazottaink éljenek itt, hanem valaki mások" – vázolta fel Orbán, aki szerint

nemzetközi hatalmak akarják itthoni csatlósaik segítségével Magyarországra kényszeríteni a bevándorlást.

Orbán Széchenyit idézte, de hozzátette, most nem az a kérdés, hogy Magyarország volt, vagy van-e, hanem hogy lesz-e. Ezután felvázolta az egymással szembenálló erőket.

A beszéde szerint most a globalizmus erői és a nemzeti erők feszülnek egymásnak. A globális erőkről Orbán azt mondta, nyitott társadalmat, újfajta családokat, leértékelt munkát és olcsó munkást akarnak, akik felett számonkérhetetlen bürokraták uralkodnak, nemzetek feletti és antidemokratikus erők. Orbán civilizációs küzdelemről beszélt, és népvándorlásról, amely életmódunkat fenyegeti.

Ne áltassuk magunkat, nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy nemzetközi birodalommal

– mondta Orbán, aki szerint ennek magyar verziójában "külföldi konszernek és belföldi oligarchák által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, nemzetközi spekulánsok által fizetett ngo-k láncolata van jelen, amiket Soros György neve testesít meg" – erre pfujolt a Kossuth téren összegyűlt tömeg.

"A jó katona nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami szemben áll vele, hanem szereti azt, ami mögötte van, a magyar embereket. Mi sohasem gyűlöltünk és nem is fogunk gyűlölni senkit, hiszünk a szeretet és összefogás erejében, de harcolni fogunk az ellen, amit Soros György akar tenni Magyarországgal. Nekünk ez a hazánk, ezért küzdeni fogunk a végsőkig, és nem adjuk fel soha" – jelentette ki Orbán.

Szerinte migránsok ezreit és tízezreit akarják betelepíteni, és hozzátette, "ezekben a számokban nincs semmi túlzás". Arról beszélt, hogy a migránsok "ránk fogják rúgni az ajtót", és Brüsszel nem véd meg minket, mert valójában fel akarják cserélni Európa népességét, odadobják a kultúránkat, ami minket, európaiakat megkülönböztet más népektől. Orbán azzal példálózik, hogy ők kérdezték meg egyedül az embereket a migrációról a nemzeti konzultációval.

©

Közölte, a választásokon egy ellenzéki jelölt áll majd szemben a fideszes jelölttel, de ne legyenek illúziónk,

álruhában is próbálkoznak majd, legutóbb is elbújtak egy függetlennek álcázott ember mögé

– utalt Hódmezővásárhelyre. Szerinte azért van ez így, mert "nem merik nyíltan vállalni a gazdájukat, mert ha elmondanák, nem lenne semmi esélyük". Kijelentette, mindenki tudja, hogy a bevándorlást ellenző magyarok vannak többen.

Orbán közölte, az ellenfeleik "csak akkor tudnak győzni, ha sikerül megbontaniuk az egységünket. Azt akarják, hogy mindenről legyen szó, csak ne a bevándorlásról, ezért semmitől sem riadnak vissza. Nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem harcolnak, hanem csípnek és rúgnak.

Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk sem vakok, sem balekok, ezért a választások után elégtételt fogunk venni erkölcsi, politikai és jogi értelemben

– ezt nagy éljenzés fogadta. Orbán azt mondta, a választások után majd elégtételt vesznek, de egyelőre nem ezzel kell foglalkozni, mert "egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló, mindenkire szükség van, ne hagyjuk, hogy megbontsák az egységünket".

"Megértem, ha néhányan meg vannak ijedve. Olyan ellenféllel kell harcolni, ami más, mint mi" – jelentette ki a kormányfő. Az ellenfelet úgy jellemezte, hogy nem egyenes, hanem fortélyos, rejtőzködő, nemzetközi, nem a munkában hisz, hanem pénzzel spekulál, nincs saját hazája, mert úgy hiszi, hogy mindenhol otthon van. Bosszúálló, és "mindig a szívet támadja, különösen, ha az piros-fehér-zöld". Majd kijelentette, a magyar történelem megmutatta, hogy itt azért is küzdeni kell, ami máshol természetes. "Elég egy ügyefogyott kormány, egy félresiklott választási eredmény, és máris elveszik minden, amiért megdolgoztunk."

Orbán felhívta a figyelmet a Kossuth téren lévő szobrokra, Andrássyra, Kossuthra, Rákóczira, és azt mondta, korábban elküldtük a labancokat, törököket, és

most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben.

A miniszterelnök azt mondta, "aki magyar, velünk tart", és Magyarország a magyaroké. Ezután arról beszélt, hogy 2010-ben Magyarország még egyedül volt a bevándorlásellenességgel, de már ez nincs így, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Olaszországban is ilyen kormányok kerültek hatalomra.

Megismételte korábbi kijelentését, miszerint "csak egyszer lehet elrontani, pótvizsga nincs, ha egyszer átszakad a gát, a kulturális megszállás megállíthatatlanná válik".

Végül a fiatalokhoz szólt, és azt mondta, bár lehet, hogy most úgy érzik, hogy övék a világ, és igazuk is van, a nagyratörés hiánya maga a középszerűség, "de a ti életetekben is eljön a pillanat, és rá fogtok ébredni, hogy kell egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között biztonságban és szeretetben le fogja élni az életét". Orbán hazahívta a fiatalokat, és azt mondta, a hazának szüksége van rájuk, hogy majd ha nekik lesz szükségük a hazára, az még meglegyen.

Végül közösen elszavaltatta a Himnuszt a tömeggel.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bécs polgármestere gratulált Karácsony Gergelynek

Bécs polgármestere gratulált Karácsony Gergelynek

A szegénységgel foglalkozó közgazdászok kapták az idei Nobel-díjat

A szegénységgel foglalkozó közgazdászok kapták az idei Nobel-díjat

Egy terítő zavarta meg a szavazást Hevesvezekényben

Egy terítő zavarta meg a szavazást Hevesvezekényben

Szabó Tímea: Ezernyi fideszes Borkai Zsolt van az országban

Szabó Tímea: Ezernyi fideszes Borkai Zsolt van az országban

Új tarifákat vezetett be a Telenor, itt találja, melyikben mi van

Új tarifákat vezetett be a Telenor, itt találja, melyikben mi van

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval