Gyurcsány beperli Vágó Gábort, amiért részegnek nevezte a DK-s házigazdákat

Az LMP politikusa korábban azt mondta, a Demokratikus Koalíció közelebbről meg nem nevezett politikusa részeg volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyurcsány beperli Vágó Gábort, amiért részegnek nevezte a DK-s házigazdákat

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

Gyurcsány Ferenc március 15-i beszédében hívta egyeztetésre az ellenzéki politikusokat, a Jobbik kivételével el is mentek a DK irodájába a pártok vasárnapra, a hvg.hu is beszámolt a találkozóról. Az LMP részéről Szél Bernadett, Ungár Péter és Vágó Gábor vettek részt, utóbbi a 444 élő videójában megjegyezte:

Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őket is megkínálom whiskeyvel.

Erre reagált most a Demokratikus Koalíció. A DK közleménye szerint:

Vágó Gábor nem nevezte meg, hogy kire vonatkozott tegnapi igaztalan állítása, amelyet az ellenzéki pártok tárgyalása után tett. Az LMP politikusa vendéglátóiról beszélt. Ez csak Gyurcsány Ferenc és/vagy Molnár Csaba lehetett. A DK elnöke és ügyvezető alelnöke becsületében sértve érzi magát Vágó Gábor hitvány hazugsága miatt. Ezért Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba jogi elégtételt vesz Vágó Gáboron.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.