„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Virágvasárnapi körmeneten vett részt Kósa Lajos Debrecenben az erről szóló Facebook-poszt tanúsága szerint, a menet legelején szamárháton gyanús, keleties öltözékű emberek haladtak, egyikük szamárháton (Jézus), mellettük pedig burnuszjellegű, fejkendős férfiak pálmaágakkal (jeruzsálemi zsidók).
Ezek már Brüsszel migránsai? Nem, még csak a jeruzsálemi bevonulást játszották el a debreceniek, az első sorok mögött a keresztény egyházak képviselői, mögöttük pedig a helyi erős emberek, mint például Kósa Lajos vagy Papp László polgármester vonult barkával a kézben. Mögöttük pedig a debreceni nép hullámzott helyenként népviseletben.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.