Jóval kevesebb bűncselekmény történt a Szigeten, mint tavaly

Összesített a BRFK.

  • hvg.hu
Jóval kevesebb bűncselekmény történt a Szigeten, mint tavaly

Miközben rekordott döntött a Sziget Fesztivál látogatóinak száma, a rendőrség szerint jóval békésebb volt az előző évinél: a Police.hu beszámolója szerint 2017-hez képest 51 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak a helyszínen.

A fővárosi rendőrök a korábbi évekhez hasonlóan külföldi kollégáikkal közösen teljesítettek szolgálatot, idén francia munkatársak vettek részt a biztosításában, illetve segítették a külföldi fesztiválozók felmerülő problémáinak hatékonyabb kezelését.

A tíz nap alatt összesen 34 embert fogtak el a rendőrök. A rendezvény ideje alatt hat embert kábítószer-kereskedelem miatt állítottak elő, közülük hárman külföldről érkeztek. Kábítószer birtoklása miatt 21 ember ellen indult eljárás.

(Police.hu)

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.