Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szlovák nő hat év után jó magaviselete miatt szabadulhat.
Börtönben töltött utolsó napját nem cellatársai körében, hanem úgynevezett szabadulószobában múlatja Eva Rezesová a Blikk szerint. A szlovák nő – aki 2012-ben ittas állapotban, a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő balesetet okozott az M3-ason – hat év után, kedden szabadulhat. Kilenc évet kapott, jó magaviselete miatt távozhat a rácsok mögül korábban.
A most 41 éves nő – a kilencvenes években szlovák közlekedési miniszter Alexander Rezeš lánya – az elmúlt hat évben példamutató rabként viselkedett, s a Gyorskocsi utcai börtön varrodájában dolgozott. Emiatt tavaly karácsonykor egy napra meglátogathatta a családját.
A lap szerint a nő jól beilleszkedett, megtanult magyarul, megkedvelték a cellatársai, akiknek búcsúzóul apró ajándékokat is készített
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.