Windisch Judit
Windisch Judit

Folyamatos tüntetést jelentett be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az Alkotmány utcába. A Sargentini-jelentés után összehívott nagy, közös baloldali demonstráció nem mozgatott meg sok embert, Gyurcsány saját becslése szerint 3-4 ezren jelenhettek meg. A hangulat is inkább lagymatag volt. Az MSZP és a Párbeszéd már az Európai Parlamenti választásra hangol.

Gyurcsány Ferenc DK elnök szerint a Parlamentből nem, csak az utcáról lehet megbuktatni a kormányt. Éppen ezért kedd estétől folyamatos tüntetést hirdetett meg az Alkotmány utcába. A parlament a tervek szerint kedden szavaz a Sargentini-jelentést elítélő határozatról, azért ekkorra időzített.

Pár éjszakát, pár hetet megér, hogy megszabadítsuk az országot Orbántól. Kedden ötkor kimegyünk az utcára és maradunk.

- mondta Gyurcsány a Bem téren tartott demonstráción, amit három baloldali párt hirdetett meg közösen. Túl sok embert nem vonzott, Gyurcsány saját becslése szerint 3-4 ezer ember gyűlt össze (a szervezők jellemzően fölé becsülnek). A Bem tér nem telt meg, és összességében a hangulat sem volt túl paprikás. Leginkább azért kiabáltak az emberek, mert nem volt megfelelő a hangosítás.

A DK elnöke nemzetközi példákat hozott arra, miért kell az utcára vonulni. Azt mondta, Pozsonyban, Kairóban és Belgrádban is így értek el eredményt, az ellenzéki pártok ehhez kevesek.

©

"Nem akarok felfordulást" - mondta, de nem lát más megoldást. Hosszan mentegette az ellenzéki pártokat a tehetetlenségükért, például ezzel:

Ha diktatúra van, azt számon kérni a pártokon, hogy miért nem csináltatok valamit, miért nem jutottatok eredményre, egy ponton túl fából vaskarika.

Arról is beszélt, a Sargentini-jelentést megszavazó két EP képviselőjük, Niedermüller Péter és Molnár Csaba hétfőn feljelenti magát hazaárulás miatt. Kérdés, mit lép erre Polt Péter legfőbb ügyész. Gyurcsány szerint az fog kiderülni, hogy

papírjuk lesz arról, hogy aki hazaárulózik, csak a saját táborát hergelte.

Az MSZP és a Párbeszéd elnöke inkább már az Európai Parlamenti választásra hangolt, némi kritikát mindketten megfogalmaztak az EU-val szemben. Tóth Bertalan MSZP elnök arról beszélt, "Orbán Viktor nem az unió erős embere, hanem egy megbélyegzett populista", nem a múltat választotta, hanem a jövőt. Tóth azt mondta, azt érzékelik, hogy az unió kicsit elszakadt az emberektől, a gazdasági érdekek olykor fontosabbak, mint az emberek. "Szociális Európa kell, felzárkózás" - mondta. "Nem hagyjuk, hogy Európában újra háború legyen." Színpadra szólította Ujhelyi István EP képviselőt, aki a színpadról felszólította Orbánt, hogy a haza érdekében fordítson a politikáján.

Megverjük, az biztos, csak kérdés, hogy mikor.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, az európai szélsőjobboldal, így maga Orbán Viktor is egyre közelebb van ahhoz, hogy "Putyin csicskája legyen" az Európai Parlamentben. Éppen ezért "meg kell akadályozni, hogy Orbán Magyarország szétverése után az EU-t is szétverje. Minél több progresszív, Európa-párti képviselőt kell a Parlamentbe küldeni, hogy

esélye se legyen az Orbánhoz hasonló szélhámosoknak kikezdeni a szolidaritást bárhol Európában.

©

Bírálta az uniót azért, amiért Magyarország ügyében lassan döntött - a kormány ezzel szemben azt mondja, olyan ügyeket vett elő a Sargentini-jelentés, amelyet évekkel ezelőtt rendeztek, illetve több vita most van folyamatban -, és attól tart, a német politikusok azért jutottak lassan dűlőre, mert

a német nagyvállalatoknak nem olyan rossz hely az orbáni Magyarország.

Karácsony kikérte magának, hogy bárki - akár egy portás, akár Orbán Viktor - lehazaárulózza azt, aki nem ért egyet a kormány politikájával.

A demonstráción felszólalt Homonnay Gergely, aki a Mi vagyunk a többség nevében október 23-ára tüntetést jelentett be, Iványi Gábor lelkész, aki szerint az Uniónak innentől rajta kell tartania a szemét Magyarországon. Ő támogatja az európai határőrséget, hogy "hadd derüljön ki, mi történik itt", és az európai ügyészséghez csatlakozást is.

 

©

Mellár Tamás közgazdász, független parlamenti képviselő szerint az EU kiállította a magyar kormány bizonyítványát, bár a Sargentini-jelentésben megfogalmazottakkal "mindannyian tisztában vagyunk, a bőrünkön érezzük." Az EU-tól ugyan jó biztatás érkezett, de ez nem elég, "nekünk kell kézbe vennünk a sorsunkat. Ha nem állunk talpra, nem lesz eredmény, a helyzet egyre tragikusabb lesz". Mellár összefogást sürgetett. Azt mondta, egy tüntetéstől nem változik semmi, a kormány ettől nem fog lemondani. Reális célokat kell kitűzni, például annak követelését, hogy az MNB, a KSH illetve az Állami Számvevőszék irányító testületeiben, igazgatóságában az ellenzék kapjon egyharmadnyi helyet.

A tüntetés nagyjából másfél órát tartott, utána néhány ember átvonult a Kossuth térre. A tüntetésen megjelent több momentumos is, de náluk is több lila lufi volt, mint pártszimpatizáns.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
25 éve halt meg Antall József, a rendszerváltás miniszterelnöke - fotók

25 éve halt meg Antall József, a rendszerváltás miniszterelnöke - fotók

Kétmilliárd forintos óvadékért kiengedték a Huawei letartóztatott vezetőjét

Kétmilliárd forintos óvadékért kiengedték a Huawei letartóztatott vezetőjét

Elektromos triciklikkel erősít a posta

Elektromos triciklikkel erősít a posta

Beárazták: ennyit kell fizetni itthon a szemrevaló új BMW Z4-ért

Beárazták: ennyit kell fizetni itthon a szemrevaló új BMW Z4-ért

Terrortámadás a strasbourgi karácsonyi vásárban: három halott, az elkövető még mindig szökésben

Terrortámadás a strasbourgi karácsonyi vásárban: három halott, az elkövető még mindig szökésben

Vadai szerint Kövér lef*szozott egy MSZP-s képviselőt hétfőn a parlamentben

Vadai szerint Kövér lef*szozott egy MSZP-s képviselőt hétfőn a parlamentben