Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A szabálysértési hatóság visszavonta a hvg.hu tudósítójának büntetését, amit azért szabtak ki, mert a februári diáktüntetésen a tömeggel együtt az úttesten haladt.
Annak idején megírtuk, hogy a hvg.hu tudósítóját is igazoltatták a rendőrök a február 23-án tartott diáktüntetés után, amikor a demonstrálók egy része – nagyjából 30-40 ember – tovább indult tüntetni. A rendőrök egy darabig kísérték a csoportot, de a Vadász utcában körbezárták őket, és mindenkit – beleértve az újságírókat is – igazoltattak.
Kollégánk hiába mutatta fel sajtóigazolványát, a rendőrök azt mondták neki, hogy megsértették a KRESZ-t, mivel az úttesten mentek, nem a járdán, és ha a kamerafelvételek alapján ez bebizonyosodik, eljárás indulhat ellenük.
A Szabálysértési Hatóság tudósítónkat 50 ezer forint szabálysértési bírsággal sújtotta, de meghallgatási kérelemmel fordult a hatósághoz, amely nem sokkal később meg is hallgatta, majd visszavonta a büntetésről hozott határozatot.
Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, szabálysértés elkövetése miatt folyamatba helyezett eljárást a szabálysértési hatóság – mivel a cselekmény nem szabálysértés – szabálysértés hiányában megszünteti
- áll a határozatban.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.