Dobszay János: Fekete gyémántok

A Hagyó-ügynek hála, ma már tudjuk, hogy egy nokiás dobozban készpénzben pontosan 15 millió forint fér el. A Fidesz által a 2010-es kampányban a korrupció szimbólumává emelt telefondobozos mértékegységgel számolva valószínűleg a világ összes forgalomban lévő nokiás doboza is kevés lenne, hogy annyi pénzt gyömöszöljünk a készülékek helyére, amennyi az „elmútnyócévben” a kormányfő rokonainál, strómanjainál és holdudvaránál landolt. A magukat egykor a korrupció elleni kíméletlen harcosokként beállító Orbánék – Esterházy Péter bonmot-ját idézve:

erkölcsileg lenullázták magukat, és ez a sok nulla mind a bankszámlájukra került.

A következő felsorolásban szereplő fogalmak mindegyike mellé bátran oda lehetne írni azt a közpénz jellegét vesztett, kilenc vagy tíz számjegyből álló összeget, amelynek nyomára csak a svájci banktitkok feloldása, az offshore cégek tulajdonosi hátterének megismerése, egy kiadós OLAF-vizsgálat vagy FBI-nyomozás esetén lenne lehetőségük a választóknak: letelepedési kötvény, azeri baltás, kaszinó- és trafikkoncesszió, MKB-bank, MNB-alapítvány, erdő, föld, szántó. A sort még hosszan folytathatnánk.

Az egy vőre jutó nemzeti jövedelem (copyright: Mellár Tamás) nagyságrendjének változását jelzi, hogy – mint címlapsztorinkból kiderül – a nemzeti kisgömböcöknek, Mészáros Lőrincnek, Tiborcz Istvánnak és társaiknak akkora lett az étvágyuk, hogy azt már képtelenség pusztán hazai ínyencségekkel csillapítani.

A „Mr. 10 százalékos” urakból az EU-projektek Mr. 30–40 százalékos kiskirályaivá hízott fideszes oligarcháknak ma már túl kicsi pálya a hazai.

Felismerték, hogy a közpénztelenített, nemzetietlenített milliárdjaiknak a nagyvilágon e kívül is bőven lenne hely. Sorra vásárolják be magukat külföldi vállalkozásokba, illetve vásárolják ki a külföldieket. Hogy aztán – mint legutóbb például az egyik államtitkár az offshore cégén keresztül – másutt kamatoztassák itthon összeharácsolt vagyonukat. Hogy kétség se férjen ahhoz, másutt sem tiszta szabályok szerint játszanak, újabb adalék: az arab befektetőkkel kötött sötét üzelmeiket, gyémántüzleteiket, ingatlanbevásárlásaikat már vizsgálja – no nem a magyar, hanem – az amerikai nyomozó hatóság.

A sok kis információmorzsát, például Kósa Lajos 1300 milliárdját – aki persze éppúgy teszi a naivat, mint a házi szarvasokra vadászó Semjén –, Pharaon kincseit és más arab befektetők nevén futó, a kormányfő környezetét gazdagító kastélyt, szállodát, gyémántüzletet persze nehezen kapcsolja össze az egybites üzenetekhez szoktatott magyar választó. Neki nem áll rendelkezésére olyan apparátus, mint a Facebook-adatokkal ügyeskedő Cambridge Analytica – utóbbiról Világ rovatunkban olvashatnak. Egy korrupt rendszer megbuktatásában persze sokat segíthet a kompromittáló dokumentumok nyilvánosságra kerülése is. Mint Szellem rovatunk cikkéből kiderül: a titkos iratok közzétételével nem a WikiLeaks volt az úttörő, hanem az orosz bolsevikok. Igaz, az Edward Snowden leleplezéseihez hasonlatos botrány elmaradt. Nem így Szlovákiában, ahol, mint Bugár Bélával, a Most–Híd vezetőjével készült interjúnkból kiderül, a rendületlen sorosozás is a visszájára fordult.

Hogy utóbbi Magyarországon is így lesz-e, az nem kis részben azon múlik, hányan mennek majd el szavazni. Részvételre buzdít az új pannonhalmi főapát is, akinek – mint Portré rovatunkban fogalmaz – börtönlelkészként egyik nagy felismerése volt: „bizony nem az a helyzet, hogy a rendes emberek mind kint vannak, a gazemberek pedig mind a börtönben”.

A szerző a HVG vezető szerkesztője.